33081b

“A jövőben is tovább folyik a műszaki szakemberek képzése az Ógyallai Szakközépiskolában” – jelentette be az iskola vezetése. 

A Nyitra Megyei Önkormányzat március 19-i ülésén fenn állt annak a veszélye, hogy tárgyalnak az iskola további sorsáról. Az MKP frakcióvezetője Botka Ferenc javaslatára ugyan a kérdés még a tárgyalás előtt lekerült napirendről, de azt a megyei tanácskozáson bárki felvethette volna, de szerencsére nem így történt. Így időt nyert az oktatási intézmény.
Miután nem került megvitatásra az Ógyallai Szakközépiskola további működtetésének módja, az iskola vezetése örömmel tudatja minden érdeklődővel, hogy a szaktanintézet tovább él és működőképes. Az iskola, hála a sokezer tiltakozó aláírásnak, és felvidéki magyar politikusaink példamutató hozzáállásának, megőrizte önállóságát és szeptembertől továbbra is Ógyallán folytatja a műszaki szakemberek képzését.
Az iskola vezetése március 20-án a következő felhívást juttatta el a Felvidék.ma-hoz: “Örömmel tudatjuk, hogy a híresztelésekkel ellentétben, a közös összefogás eredményeként a jövőben is tovább folyik a műszaki szakemberek képzése az Ógyallai Szakközépiskolában. A kilencedikes tanulók bátran jelentkezhetnek az alábbi 3 éves tanszakokra a 2012/2013-as tanévre: 2466 2 14 mezőgazdasági gépjavító – gépek és berendezések a mezőgazdaságban; 4524 2 agromechanizátor; 2487 2 01 autószerelő – műszerész; 2487 2 02 autószerelő – elektroműszerész (Plusz: hegesztőigazolvány, hajtási jogosítvány, kisautóépítés, továbbtanulás, sportversenyek) A végzősök keresett szakemberek, biztos elhelyezkedéssel. A jelentkezési íveket április 20-ig kérjük eljuttatni az iskola címére ( SOŠ-Szki Ul. 1. mája 1, 94701 Hurbanovo ).” – áll Nagy Anna mérnök, nevelési tanácsadó közleményében. 

Hírportálunk február 19-én számolt be arról, hogy Nyitra Megye Oktatási Szakosztálya összevonással megszüntetné az Ógyallai Szakközépiskolát, mivel jelentősen csökkent a tanulók száma. Az intézmény évtizedek óta biztosítja a környék mezőgazdasági gépjavító szakembergárdáját. Az elmúlt években ugyan a mezőgazdaságban tevékenykedők, s e szakma iránt érdeklődők száma nagyon lecsökkent, de nincs jobb helyzetben a többi hasonló irányultságú szakközépiskola sem. Így petíciót is indítottak az iskola megmentéséért és Szigeti László, az MKP szakmai alelnöke is összefogásra buzdított. “Az MKP megyei képviselői küzdenek, harcolnak az iskola megmaradásáért. Sajnos a végső szavazásnál a matematika könyörtelen – kevesen vannak. Mégis, fogjunk össze, szülő és pedagógus, iskolatanács és városvezetés, környező falvak és civil szervezetek! Az Ógyallai Szakközépiskolának Ógyallán kell maradnia.” – nyilatkozta korábban Szigeti.
Ha a megye dönt az iskola megmaradásáról, akkor csak 11 MKP-s szavazatot kaphat az 54 tagú képviselő-testületben.

SzAKC – Komárom, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32672,32510″}