miklos laszlo 5

Komoly hozadékai lesznek Szlovákia déli régiói számára a magyar agrártárca által kidolgozott nemzeti stratégiai programnak.

A program próbálja összeegyeztetni a Kárpát-medencében élő magyarok agrárgazdálkodási elképzeléseit – mondta Miklós László, volt környezetvédelmi miniszter pénteken az MTI-nek.
A nemzeti stratégiai program a Kárpát-medence összefüggő természeti egységének tényére és ennek vonzatában arra alapoz, hogy a mezőgazdasági fejlesztések terén is szorosabbra kell fűzni az itt élő magyarok együttműködését – jelentette ki a Magyar Koalíció Pártjának környezetvédelmi és agrárkérdésekben illetékes szakértője. A program alapgondolata, hogy az érintett régiók számára, ahol rendszerint magas a munkanélküliség, kitörési pontot jelenthet a mezőgazdaság – mondta Miklós László.
A program, amelynek megvalósításáról nemrégiben írtak alá megállapodást, több prioritást követ. Ezek közül az egyik legfontosabb az, hogy megoldás szülessen a termőföld idegen kézbe jutásának fokozódó problémájára. Miklós László szerint a jelenség Szlovákiában, és főként annak déli régiójában is érzékelhető és egyre nagyobb méreteket ölt.
“Nagyon sok dán, holland és más vállalkozó vásárol földet Szlovákiában, a helyi gazdák pedig nem tudnak az ő árajánlataikkal konkurálni” – mutatott rá a probléma gyökerére Miklós László. Hozzátette: a nemzeti stratégiai program keretében ösztönözni akarják a foglalkoztatás alapú termelést is, ami a kis- és középvállalkozások segítségével jelentős számú munkahelyet hozhat létre ezekben a régiókban.
“A nagyvállalatok rendszerint monokultúrában termelnek, ez nem hoz létre munkahelyeket. Ehelyett az olyan munkaigényes termelést kell támogatni mint például a zöldség vagy gyümölcstermesztés” – mutatott rá Miklós László, aki szerint kiemelt hangsúlyt kell kapjon a háztáji termelés, valamint az is, hogy a mezőgazdasági termékek csak hozzáadott értékkel, vagyis helyileg feldolgozott formában kerüljenek értékesítésre.

MTI nyomán, Felvidék.ma