kalinak robert

Robert Kaliňák, a Smer elnökhelyettese, valamint a belügyminiszteri poszt várományosa szerint az egypárti kormányzás nagy lehetőséget nyújt Szlovákiának.

Kaliňák a szlovák televízió vitaműsorában annak a nézetének adott hangot, hogy az egypárti kormányzás nagy pozitívuma, hogy koalíciós tanácsra sincs szükség. Az új kormány olyan strukturális változásokat hozhat az államigazgatásba, amelyet koalíciós kormányzás alatt nehéz lenne elérni. Kaliňák szerint az új szlovák kormány kész az ellenzéki javaslatok támogatására is, amennyibe azok jók az ország számára.
Kaliňák a szlovák hírtelevízióban is szerepelt, ott főnökét, Robert Ficót dicsérte, aki szerinte olyan, mint a jó bor, minél öregebb, annal érettebb. Kaliňák szerint Fico képes arra, hogy a miniszterelnökség mellett a Smer elnöki posztját is jól ellássa.
Leköszönő belügyminiszterként szólalt meg Daniel Lipšic (KDH), aki kétségeit fejezte ki annak kapcsán, hogy a Smer az ellenzékkel való konstruktív együttműködésre törekszik. Megemlítette, ezt a korábbi Fico-kormányzás tapasztalataira építve mondja.
Kaliňák megerősítette, hogy rajta kívül korábbi miniszteri posztját minden bizonnyal Marek Maďaric (kultutrális minisztérium) Miroslav Lajčák (külügyminisztérium) is megkapja.
Kaliňák nem szándékozik megszüntetni a Daniel Lipšic által felállított speciális nyomozócsoportot a Gorilla-ügy kivizsgálására. Úgy véli, a vizsgálatnak politikusoktól függetlenül kell folynia.

{iarelatednews articleid=”33028″}