32880

Krasznahorka vára március 10-én kora délután gyulladt ki, a tetőszerkezete teljesen leégett, a gyűjtemény 90%-ban megmenekült.
Sajnos vasárnap este újra lángoltak a gerendák. 

Kora délután készíthettek felvételeket a média munkatársai a tűzvész utáni napon. A felvételek arról árulkodnak, hogy a műkincsekben nagyobb kár nem keletkezett. A leégett és beomlott tetőszerkezet nem tette tönkre a gyűjteményt. A hradkrasnahorka.sk facebook oldalán közzétett fényképek azt is igazolják, hogy a kápolna is megmaradt. A legnagyobb kárt a gótikus palotában keletkezett tűz okozta, ahol benn égett Andrássy Gyula fegyvergyűjteménye.

Daniel Lipšic belügyminiszter újságíróknak megerősítette, hogy a tűz egy tarlóégetésről terjedt át a várra. Ezzel kapcsolatban már őrizetbe vettek bizonyos személyeket, akikről közelebbit a vizsgálat ideje alatt nem közöltek. Szerkesztőségünk úgy tudja, hogy gyerekek játszottak a váralján a tűzzel, s így gyulladt be a tartó, a száraz avar, s terjedt el a tűz, s kapott lángra a vár zsindelytetejében. A belügyminiszter Krasznahorkaváralján tartott sajtótájékoztatót. Kiemelte, hogy a tűzoltók jól végezték munkájukat, igyekeztek minél több értéket megóvni. Az oltásban a helyi lakosok is részt vettek. Daniel Krajcer kulturális miniszter is a helyszínre utazott. Azt ígérte, a kulturális minisztérium már akár vasárnap kész bizonyos pénzügyi eszközöket felszabadítani a vár felújítására. A várban kiállított tárgyak mind biztosítva voltak, és várhatóan a nyárig részlegesen helyreállítják az épületet.

A katasztrofális tűz mindannyiunkat nagyon megrázott. Az emberek a világ különböző pontjairól keresték fel a vár hivatalos oldalát, csak tegnap este 25 819 látogatója volt www.hradkrasnahorka.sk oldalnak. Szintén a facebookon különféle csoportok, megmozdulások indultak a vár újjáépítéséért. Gyűjtésbe is kezdtek, jótékonysági koncerteket szerveznek. Példás összefogásról tanúskodnak a történtek. A vár azonban fedetlen maradt, s délután már esett az eső…

Vasárnap este hét körül ismét meggyulladtak a gerendák, a tűz terjedését az erős szél is segítette. A vár oltásán éjjel 30 tűzoltó dolgozott. A krasznahorkai tűzvész okozta károk mérséklésére és a vár tárlatának megmentésére válságstáb alakult. Úgy döntöttek, mivel a vár tetőszerkezete csaknem teljesen elpusztult, ideiglenes védőtakarókkal óvják a várat az időjárás viszontságaitól. A héten a biztosító felméri a valós kárt, azt követően a tárlatot a rekonstrukciós munkálatok idejére elszállítják.

Képgalériánk a tűz utáni állapotról:
{phocagallery view=category|categoryid=450|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32865,32863,32867″}