33112

Kötelezettségszegés és a jogszabályok be nem tartása miatt perrel fenyegeti Szlovákiát az EU a környezetvédelmi mulasztások miatt.

Pozsony két hónapot kapott környezeti törvényeinek rendbetételére, mielőtt a brüsszeli bizottság az EU törvényszéke elé vinné az ügyet. A probléma évek óta húzódik. A stratégiai autópálya-építések (2007-2010) környezeti hatástanulmányai hiányoznak mindmáig, illetve az Európai Bizottság (EB) azt kifogásolja, az elkészült tanulmányok nem az uniós jognak megfelelően készültek, mivel Szlovákia a mai napig nem hozta összhangba nemzeti törvénykezését az uniós irányelvekkel. A másik ügy is környezetvédelmi jellegű: a csomagolóanyagok kezelésének és a belőlük származó hulladék hasznosításának közös irányelveit hagyja makacsul figyelmen kívül az ország.
Az EB 2010. november 25-én szólította fel hivatalosan is Szlovákiát a stratégiai environmentális hatástanulmányok elkészítésére. Ez alól Pozsony azzal próbált kibújni, hogy mivel a programnak pénzügyi-költségvetési vonzata van, arra a közös irányelvek nem vonatkoznak. Az EB viszont úgy látja, a költségvetési vonzat ellenére világosan látható környezeti következményekkel jár a beruházás, ezért egyértelmű választ kér a környezeti hatásokról.
A csomagolóanyagok kezelésével kapcsolatos európai irányelv esetében a nemzeti jogrendbe való illesztést követeli Brüsszel, mivel ezen a téren Szlovákiában mindeddig egyetlen lépés sem történt. Szlovákia törvényeivel nem támogatja kellő mértékben az újrahasznosítást, illetve az újrafeldolgozott hulladék felhasználását. Ráadásul a szlovák jogrend az unió szerint több olyan elemet tartalmaz, amely akadályozza a gazdasági versenyt a hulladékhasznosítás terén. Szlovákia 2010 novemberében ezt a kifogást elismerte, megoldást ígért, mindeddig azonban nem módosította belső jogrendjét.
Brüsszel további vizsgálatot is indít. Felülbírálja a 42 millió eurós támogatással 2010-ben elindított ár- és belvízvédelmi projekt célszerűségét és hatékonyságát, s magyarázatot kér arra is, a talaj vízmegtartó erejének növelésére, illetve a hegyoldalak lefutó csapadékvizeinek megfékezésére kitalált gátrendszerek megépítése kapcsán miért nem készültek környezeti hatástanulmányok. A 488 település környékén megépült rendszerekre Brüsszelt a Monitor elnevezésű civil kezdeményezés figyelmeztette. Amennyiben Szlovákia elfogadható választ ad Brüsszel kérdéseire, a vizsgálatot leállíthatják.

Felvidék.ma