33201

A Budai Várban található Magyarság Háza és a II. kerületi Klebelsberg kastély intézményi átalakítása és hasznosítása is napirenden volt az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának keddi ülésén.

Az intézményt kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese, Papp-Váry Borbála a bizottság előtt elmondta: a Magyarság Házát olyan nemzeti, kulturális és közművelődési központtá szeretnék alakítani, amely elsősorban a határon túli és az anyaországi kapcsolatok erősítésére helyezné a hangsúlyt. Mindazonáltal az intézmény nem csak egyszerűen a magyarok találkozóhelye lenne, hanem helyet adna egy állandó kiállításnak is, amely a nemzeti összetartozást és a nemzet fogalmát járná körül. Az intézmény népszerűsítése – egyfajta turistacsalogató – céljából egy kávézó is szeretnének kialakítani a Magyarság Házában.

A Klebelsberg kastély hasznosításával kapcsolatban a vezérigazgató-helyettes arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedben enyészetnek indult épület – kormányjóváhagyás esetén 2013 elejétől induló – felújításával a Magyarság Háza nagyszerű társintézményt nyerne, hiszen az kellően kiegészíthetné annak funkcióit – például konferenciaközpont, továbbképzéseknek helyt adó intézmény formájában.Az épületben természetesen helyet kapna az egykori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno emlékszobája is.

A bizottság ülésén felszólalt a múlt év novemberében indult Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója is. Kántor Zoltán az intézet terveiről beszámolva egyebek mellett a külhoni magyarság feltérképezését jelölte meg mint fontos célt, de a kutatásaik tárgyát képezi a közelmúltban lezajlott választások, azon belül is az etnikai pártok szereplésének elemzése. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szervezésében még ebben az évben konferenciára kerül sor a külhoni magyarok magyar állampolgárságáról és ezzel összefüggésben a szavazati jogról, valamint a népszámlálási eredményekről.
Nagyon fontos, az alapvető szemléletváltást szolgáló terv, hogy – mint Kántor Zoltán kihangsúlyozta – a közigazgatási vizsgának ezentúl része legyen a nemzetpolitika is. Ennek megvalósítása érdekében már tárgyalnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel.

szd, Felvidék.ma