32737

Március 4-7-e között látogatható Helembán a Várpalotai Trianon Múzeum vándorkiállítása, majd három hónapon keresztül kerül bemutatásra Szőgyénben, Nánán, Zselízen, Párkányban, Komáromban és Dunaszerdahelyen.

A kiállítás szervezői hazai civil szervezetek. Céljuk, hogy a felvidéki magyarság az eredeti dokumentumokból megismerje e számunkra tragikus történelmi időszak valós történéseit. Fontos az is számunkra, hogy az eddig tabu témával megismerkedjenek pedagógusaink, diákjaink is, sőt fontos lenne az is, hogy a vegyes lakosságú településeken a szlovák nemzetiségű lakosok is megismerjék az 1918-1920-as időszak eseményeit, és a csehszlovák állam létrejöttének körülményeit.
Március 11-16-a között Szőgyénben, március 18-24-e között Nánán, március 28-31-e között Zselízen, április 11-25-e között Párkányban, április 27 – május 6-a között Komáromban, május 8-19-e között Dunaszerdahelyen tekinthető meg a kiállítás.
A kiállítási anyag május végén visszakerül Várpalotára, de az évforduló után, az őszi időszakban további igénylés szerint elkerülhet a Felvidék más területeire is. Egyébként érdemes Várpalotán a múzeumban is megtekinteni a teljes dokumentum anyagot.
A kiállítás mottója, számunkra most nagyon időszerű: „Semmi lázadás, de semmit sem engedni.” ( Hamvas Béla)

DE, Felvidék.ma