33577

1990 óta világszerte megünneplik a Föld napját. A világnap célja, hogy különféle akciókkal, programokkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Ma már szinte valamennyi hazai oktatási intézmény – óvodától az egyetemig –, önkormányzat, nemzeti park, civil szervezet és jó néhány vállalat is szervez Föld napját, vagy csatlakozik valamelyik országos, illetve közelben lévő nyílt rendezvényhez. Nagyobb városokban már egy hete elkezdődtek a rendezvények és még egy hétig tartanak.

A történet John McConnell ötletével indult, melyet az 1969-s Unesco konferencián adott elő San Franciscoban. A következő évben már meg is rendezték az első Föld napját, akkor még március 21-én.
1970. április 22-én egy Denis Hayes nevezetű amerikai egyetemista – aki azóta az alternatív energiaforrások kutatója és szakértője lett – mozgalmat indított a Föld védelme érdekében. Már megalakulásakor is nagyon népszerű volt a Föld Napja Hálózat (Earth Day Network), azóta pedig világméretűvé vált a mozgalom.

A környezetvédelmi minisztérium a Föld napja alkalmából meghirdette a Tisztítsuk ki Szlovákiát elnevezésű akciót, versenyt hirdetett az óvodák, általános- és középiskolák számára. A rendezvény célja a környezettudatos gondolkodásmód növelése, valamint a Föld napja honlapján, a versenybe bejelentkezett intézmények környékének szépítése és kitakarítása. Takarításra és szemétszedésre került sor országszerte.

Felvidék.ma