kettos-allampolgarsag04

 A szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyében fordult levélben Robert Ficó szlovák kormányfőhöz Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Tőkés László sajtóirodája szerdán tudatta az MTI-vel, hogy levelükben arra kérték Robert Fico miniszterelnököt: járjon közben annak érdekében, hogy “a saját hazájukban hontalanná vált felvidékiek” az állampolgárságuk mellett valamennyi jogosultságukat visszakapják, és a “rendkívül súlyos erkölcsi és anyagi kárért” kapjanak kártérítést. A levél írói szerint Szlovákia megítélését hátrányosan befolyásolná, ha a nemzetközi bíróság megállapítaná, hogy diszkriminálta állampolgárait, és súlyos erkölcsi és anyagi károkat okozott nekik.
Tőkés László és Lomnici Zoltán emlékeztette a kormányfőt arra, hogy a szlovák alkotmány kimondja: akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától, azt csak saját kérésre lehet elveszíteni. Úgy vélték, a szlovák hatóságok alkotmányellenesen intézkedtek, amikor huszonnégy szlovákiai magyartól megvonták az állampolgárságát. Levelük tanúsága szerint jogosnak tartják a kártérítési igényt is, mert az érintettek az állampolgárságuk mellett a bejelentett állandó lakcímüket, valamint a törvény alapján járó juttatásaikat is elvesztették, és nem szavazhattak a parlamenti választásokon.
A levélben kiemelték az állampolgárságától életének 99. évében megfosztott Tamás Aladárné nyugdíjas rimaszombati tanítónő ügyét, mondván, hogy a nemsokára 100. életévét betöltő idős hölgy számára a legnagyobb ajándék az lenne, ha visszakapná szlovák állampolgárságát.

Az Emberi Méltóság Tanácsa korábban vállalta, hogy az érintettek érdekeit képviseli az Emberi Jogok Európai Bíróságán, és díjmentes jogi képviseletet biztosít. Erdélyben a Tőkés László által vezetett EMNT kezdeményezésére több ezer aláírás gyűlt össze felvidékiek melletti szolidaritásvállalás jegyében. Az aláírásgyűjtést Erdély-szerte tovább folytatják.

Felvidék.ma