33547

Hlina szerint Slota mindent elrontott, amit lehetett, de főképpen a szlovák-magyar kapcsolatokat.

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek listáján parlamentbe jutott független képviselő, Alojz Hlina azt tervezi, hogy Slota miatt bocsánatot kér a szlovák parlament. „Jobban mondva azért, hogy ilyen sokáig tartott, míg Ján Slota örökre elveszítette helyét a szlovák politikában” – tette hozzá Hlina, s örömének adott hangot, hogy véget ért a Slota-korszak.
Hlina bízik abban, hogy egy új korszak köszöntött be, a megértés és a kölcsönös tisztelet ideje. Bocsánatkérését az országgyűlés tárgyalásának vitapontjában teszi meg a külhoni programpont során.
Ján Slota Hlina tervét nem kívánta kommentálni, „analfabéta idiótának” tartja. Hozzátette: ha a parlamentben lenne, akkor visszaadná a mandátumát, mert nem tudná elképzelni a parlament való aktivitását egy ilyen emberrel, mint Hlina. Slota egyébként kedden, április 17-én jelentette be, hogy nem pályázza már meg a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöki székét az idén ősszel megrendezésre kerülő tisztújításon.
Hlina, mint polgár 2009-ben már bocsánatot kért Slota magyarokkal szemben tett kijelentései miatt, most ezt úgy is szeretné megtenni, mint képviselő.

Fotó: sme.sk, Felvidék.ma