33701

Április huszonhetedikén a délelőtti órákban került sor a hagyományos májusfa-állításra Szepsi Főterén.

A rendezvény főszervezői a Városi Művelődési Központ valamint a helyi Szakközépiskola, melynek diákjai felállították az iskola által biztosított szépen feldíszített nyírfát. A rendezvényt Vitéz Erika, a művelődési központ igazgatója nyitotta meg, aki röviden ismertette a májusfaállítás hagyományát, s rámutatott a hagyományok múltbeli szerepére s azok jelenkori ápolásának fontosságára. Ugyancsak a hagyományok fontosságára hívta fel a figyelmet Zachariáš István Szepsi polgármestere, valamint Liszkai István is a Szakközépiskola igazgatója, aki pár szóban ecsetelte azokat a pozitív változásokat is, melyek az általa vezetett intézmény falain belül történtek. A téren megjelent szép számú közönséget az Észak utcai Alapiskola diákjai valamint a Százszorszép Óvoda kicsinyei szórakoztatták műsorukkal.

Fényképeket a www.szepsi.sk oldalon találnak.

Felvidék.ma