33375

Sokkoló hír járta körbe húsvéthétfőn a sportvilágot. Egyelőre tisztázatlan körülmények között életét vesztette Tóth László tízszeres szlovák kick-box bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes. (Frissítve!)

Tóth László, becenevén Doky öccsével a Szádelőben rendezett diszkóba ment, ahol az éjszaka során verekedés tört ki. A Joj TV információi szerint nem Tóth Lászlóék kezdték a verekedést, a biztonsági őr ütött először.

“A sportszabályzat szigorú előírásai szerint a sportoló nem alkalmazhatja tudását a sportarénán kívül, még önvédelemre sem. A bátyám sem védekezhetett.” – nyilatkozta a Hírek.sk-nak a kick-box bajnok öccse, Tóth István. Hozzáfűzte, másokkal együtt megpróbálta a támadókat lefogni, de ugyanúgy mint László, ő is a földre került. Szemtanúk állítása szerint Tóth László nagyon komoly sérüléseket szenvedett a támadás során. A Joj TV úgy tudja, sportolót átvezették egy oldalsó helységbe, és biztonsága érdekében rázárták az ajtót, de támadói rárúgták az ajtót. Tóth ekkor az ablakon keresztül elmenekült. Egy 15 fős társaság a keresésére indult, de vasárnap nem találták meg.

Hétfőn hajnalban már 23 ember kereste Dokyt. Nem sokkal 9 óra után találták meg őt az árokban fekve, másfél kilométerre a szádelői kultúrháztól. A kiérkező orvos megállapította, hogy akkor már hat órája halott volt. Az orvos azt is megerősítette, hogy a fejsérülések rendkívül súlyosak voltak. Lehetséges, hogy halálát kihűlés okozta, mert a sportolón csak egy vékony, rövid ujjú póló volt. Még nem tudni, hogy hogyan került oda, egyesek szerint egy autóból dobták ki. Ezt a verziót erősíti az a tény is, hogy a rendőrkutyák nem találtak nyomot a kultúrház és az árok között.

Információink szerint a rendőrség hétfő délután elfogta és letartóztatta a gyanúsítottakat, akik épp a ruháikat készültek kimosni, hogy eltüntessék a bizonyítékokat.

Tóth László 1978. július 11-én született. Versenyezni a kassai Steel Trans Kick-Box Klubban kezdett. Kategóriájában tízszer lett szlovák bajnok, egyszer Európa-bajnok, egyszer európa-bajnoki ezüstérmes, két alkalommal világbajnoki ezüstérmet szerzett, valamint számtalan világkupán és más versenyen ért el nagyon jó ereményeket. 1997-ben lett először szlovák bajnok. Sportpályafutása kis híján derékba tört egy súlyos autóbaleset miatt. A orvosok nem adtak neki sok esélyt a gyógyulásra. “Le akarták vágni a lábamat. Aztán valahogy megmentették. Három centivel rövidebb lett. A doktor azt mondta, örüljek, ha fogok tudni járni, kezdjek el sakkozni, felejtsem el a sportot úgy ahogy van. Én azóta megtanultam sakkozni is, de nem adtam fel!” – nyilatkozta a Hírek.sk-nak 2011 októberében, a Szkopjeben megrendezett Kick-Box Világbajnokság előtt.
Tóth László 2001-ben újra szlovák bajnok lett, és rendkívüli akaraterővel küzdött azért, hogy megszerezze a világbajnoki aranyérmet. A 2011. október 22-én megrendezett szkopjei világbajnokságon újabb világbajnoki ezüstérmet szerzett.
Néhány évvel ezelőtt saját klubot létesített, tavalytól pedig a Szlovák Kick-Box Szövetség válogatott vezetőedzőjeként tevékenykedett.

Felvidék.ma