ory-peter05

Megalakult a második Fico-kormány, elosztották gyakorlatilag az összes meghatározó funkciót.

Én pedig sajnálattal vettem tudomásul, hogy a személyek kiválasztás során a kormányfő, illetve a már kinevezett miniszterek nem kerestek olyan embereket vezető posztokra sem a kormányhivatalba, sem a belügyi vagy a pénzügyminisztériumba, akik korábban behatóan foglalkoztak volna az önkormányzatisággal, a közigazgatásban kialakult jog- és hatásköri rendszerrel és annak finanszírozhatóságával.

Miért baj ez? Rövid és igaz válasz az is, ha azt mondom: mert az önkormányzatok gazdasági helyzete tarthatatlan. Igazolásul tán elég megemlíteni, hogy a megbukott kormány pénzügyminisztere, Ivan Mikloš is belátta ezt, aki a jelenleg működő finanszírozási rendszer megalkotójaként készült annak teljes átalakítására. A helyzet azonban bonyolultabb, eljött ugyanis az idő, hogy az ezredfordulón megvalósított közigazgatási reform és a fiskális decentralizáció eredményeit összegezzük, és mérleget vonjunk, hiszen az államigazgatási szervek és az önkormányzatok közös feladata a gyors, hatékony és elérhető állami szolgáltatások biztosítása a polgároknak. De az sem lebecsülendő dolog, hogy a reform óta eltelt időszakban Szlovákia ratifikálta a Helyi és a Regionális Önkormányzati Chartát, ideje lenne hát azt is megvizsgálni, mennyire tesz eleget az ország a két dokumentumban meghatározott nemzetközi kötelezettségeknek.       
Szándékosan nem minősítem a kialakult helyzetet, holott gyakorló polgármesterként naponta szembesülök az ellentmondásokkal. De az MKP alelnökeként tudatosítom, illik megvárni a kormányprogramot, és illik megadni az új kabinetnek a száz napos „türelmi időt” is. A felsorolt feladatok viszont valós munkát fognak igényelni, mert ne feledjük: az államigazgatás és az önkormányzás közti egyensúly megteremtése a polgárok szolgálatára bonyolult feladat, amelyet nem lehet népfrontos látszatpárbeszéddel vagy színlelt együttműködéssel megoldani, vagyis nem lesz elég, ha a kormányfő és a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetségének vezetői a kamerákba mosolyognak majd egy-egy találkozásuk után.

Őry Péter
Csallóközcsütörtök polgármestere (MKP)