33411

Pozsony és Dunacsúny tiltakozik a Danubia Park megépítése ellen. A Danubia Invest részvénytársaság exkluzív társasházakat építene ki a bősi vízerőműhöz kapcsolódó természetvédelmi területen.

Az 567 lakásegységet mellett felépítenének 34 villát, vendéglőket, bárokat, üzletházakat, szálloda-kongresszusi központot, golfpályát és szállót, akvaparkot, 300 jacht befogadására alkalmas csónakházat és kikötőt, üdülőházakat, biofarmot és lovaglópályát, szörf- és kitingstrandot, sportpályákat, játszótereket, sport- és tanösvényeket, állatvilág-megfigyelő állásokat.
Az eredeti tervek kizárólag rekreációs övezet létrehozásáról szóltak, ahol a vízisportok kedvelői tölthették volna idejüket, most luxus lakópark felhúzására készülnek. A Hospodárske Noviny (HN) napilap információi szerint az állami vízgazdálkodási vállalat közvetlenül a március 10-ei parlamenti választások előtt záradékban kötött erről szerződést a Danubia Investtel. A záradék lehetővé teszi, hogy a beruházó feltöltse a körtvélyesi tározó egy részét, amolyan szabálytalan partvonalú félszigetet alakítson ki a lakóparknak.
A Danubia Invest a tendert még 2005-ben nyerte el „Nemzetközi sport- és idegenforgalmi központ” elnevezésű pályázatával. Ez 450 fő befogadására alkalmas dunacsúnyi szállodával számolt csupán. A március 5-ei keltezésű záradék a létesítmény eredeti jellegét változtatná meg.
Az exkluzív apartmanházak és villák a feltöltött tározó területén a beépített alapterület négyzetmétereinként évi 5 cent bérleti díj bevételt hoznának az államkasszának. A Danubia Invest a szerződésben kikötött 99 éves teljes bérleti időszak alatt 5 euró négyzetméterenkénti bérleti díjat fizetne ki az építési telkekért. A vízgazdálkodási vállalat arra hivatkozik, a szerződésmódosításnak köszönhetően több bevételhez jut az ország. A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szóvivője a HN-nek azzal érvelt: ha nagyobb a bérbe adott terület, több lesz a bevétel is, s azt állította: a módosított terveket bemutatták a volt környezetvédelmi és gazdasági miniszternek is, akik azt jóváhagyták.
Az eredeti szerződés szerint a Danubia Invest a bérbe vett 218 hektáros területért évi 147 ezer eurót fizetett volna. A záradék ezt 152 ezer euróra emelte a bérelt 290 hektárért cserébe, a körtvélyesi tározó feltöltésével ugyanis 49 hektáros építési telket hoznak létre. Az eredeti szerződés (a 2005-ös) azt tartalmazta, hogy a bérleti díjat minden évben újra megállapítják, a növekvő fogyasztói árszinthez igazítják. Az idei záradék viszont már ezt a lehetőséget nem tartalmazza. Július Kováčik, a Danubia Invest igazgatótanácsának egyik tagja arra hivatkozik: ők üzleti vállalkozás, és olyat soha nem állítottak, hogy veszteséges üdülő és sporttelepet akarnak üzemeltetni.
A határidők ütemezése szerint a Danubia Park nagyobb részének mostanra már el kellett volna készülnie, a valóság viszont az, hogy az építkezés még el sem kezdődött, írja a lap.
Az új elképzelés a környezetvédők haragját váltotta ki először. Egyrészt: a védett ivóvízforrások figyelmen kívül hagyása okozott döbbenetet, másrészt: a közép-európai vízi vándormadarak legismertebb pihenő és telelő helye szűnne meg így, mondta a HN-nek Jozef Ridzoň környezetvédő. De felháborodásának adott hangot a főváros SDKÚ-Most-Híd frakciójának vezetője, Ivo Nesrovnal, valamint Dunacsúny független polgármestere, Gabriela Ferenčáková is. Az utóbbi eddig mit sem tudott a változásokról. Dunacsúny újabb lakóparkot semmi szín alatt nem akar, mondta a lapnak, hozzátéve: az infrastruktúrája sem teszi lehetővé az ilyen újabb beruházást. Kováčik viszont azt hangsúlyozza: felmérést készítettek, van érdeklődés az ilyen lakóhely iránt, és minél több a cége nyeresége, annál többet tud a rekreációs és sportlétesítményekre fordítani. Már megtették az első lépéseket a területi tervek módosításának kieszközölése érdekében, hogy a lakóparkjukat megépíthessék. Ferenčáková szerint ezt a cég az üdülőházak építéséhez kérte, nem a lakóparkhoz.
A Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat nevében a szerződésmódosítást Daniel Kvocera vezérigazgató írta alá, a körtvélyesi tározó feltöltése azonban a Vízgazdálkodási Építővállat engedélyéhez kötött, ennek nevében a hozzájárulást Ladislav Gáll vezérigazgató szentesítette. A beruházó kikérte a Talajvíz-vizsgáló Intézet véleményét is. A szakvélemény szerint a feltöltést követően csökkenni fog a vízáteresztő képesség, ezt azonban a vízmű műtárgyain végrehajtandó beavatkozásokkal ellensúlyozni lehet. (Hogy ez mennyi pénzébe kerülhet majd az adófizetőknek, arról nem szólnak a hírek.)
A környezetvédelmi tárca szóvivője, Beatrice Hudáková úgy tájékoztatta a lapot: a tárca csak a környezeti hatásokat vizsgálta, azokat is az eredeti tervezet kapcsán, tehát lakóházakra vonatkozóan nem, mert minden más kérdésben a vízügyi cégek illetékesek. Hozzátette: a szerződésmódosítást nem ismerik.
Itt tart most az ügy, amely szintén bekerülhetne a felülvizsgálatra esélyes ügyletek közé, mivel a módosító záradékot olyan időpontban hozták tető alá, amikor már a szlovákiai politikai szokásjog szerint is tartózkodni illik a fontos döntésektől. Kérdés persze, hogy az „üzlet” hátterében milyen erős emberek és kapcsolatok húzódnak meg.

(Cégbírósági információk a Danubia Investről )

Felvidék.ma, N.GY.R.