33618

2012. április 18-20.-án – immár 12. alkalommal – ismét Kassán, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában került megrendezésre a Kazinczyről elnevezett Szép Magyar Beszéd országos forfulója.

Péchy Blanka színművésznő 1960 –ban indította el ezt a versenyt, amely az elmúlt évtizedek során mozgalommá vált, s amelybe a Kárpát- Medence magyarul beszélő diákjai évről-évre szép számmal bekapcsolódnak. Célja az ifjúság anyanyelvi nevelése és a beszédkultúra javítása.
A 48 legjobb versenyző szinte az ország minden területérő l- Nagykapostól egészen Pozsonyig április 18-án érkezett Kassára. A regisztráció után a versenyzők és a kísérő tanárok elfoglalták szálláshelyeiket a Jedlik utcai kollégiumban.
Másnap 9 órakor került sor a megnyitó ünnepségre, melynek ünnepélyességét Bodnár Erika III. B osztályos tanuló szavalata emelte. Ezután az iskola igazgatója, Mgr. Csurkó Éva szívélyesen köszöntötte a vendégeket, és hangsúlyozta, hogy az iskola kiemelt feladatának tekinti az anyanyelvi nevelés fejlesztését.
Majd PaedDr. Ledneczky Gyöngyi, az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa és egyben az országos döntő elnöke vette át a szót. Mint minden alkalommal, most is kiemelte, hogy nem csak versenyezni, megmérettetni, hanem ünnepelni és megemlékezni is jöttünk össze. Nemrég ünnepeltük a költészet napját, mely József Attila és Márai Sándor születésének napja  egyúttal. A mai versennyel az ő emlékeik előtt is tisztelgünk.
Hangsúlyozta, hogy a versenynek ezen a szintjén nincsenek vesztesek. Ide már mindenki győztesnek érkezett.
Megköszönte a felkészítő tanárok munkájukba vetett hitét, kitartását. Nagyra értékelte iskolánk igazgatónőjének és lelkes csapatának a szervezőmunkáját, majd köszönetet mondott a versenyzőknek, hogy vállalták a versenyre való felkészüléssel járó többletmunkát.
Az egyes kategóriákat elbíráló zsűri:
I.kategória: PaedDr. Ledneczky Gyöngyi – az Állami Pedagógiai Intézet munkatársa, a zsűri elnöke, Mgr. Kulcsár Margit-nyugalmaott magyar tanár, Mgr. Borsos Kornélia- tanítónő
II. kategória: Doc. PhDr. Kozmács István, PhD.- a Szegedi Tudományegyetem docense – a zsűri elnöke, Mgr. Vančo Ildikó, PhD.- a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép – európai Tanulmányok Karának dékánhelyettese, PaedDr. Bárczi Zsófia ,PhD.- a nyitrai Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék oktatója, író
III.-IV. kategória: Dr. Vörös Ottó- a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem nyugalmazott tanára- a zsűri elnöke, Doc. Mgr. Misad Katalin, PhD. Adjunktus – Comenius Egyetem BTK, Magyar Nyelv ls Irodalom Tanszékvezető, író, Simon Szabolcs, PhD.- a komáromi Selye János Egyetem Magyar nyelv és irodalom tanszékének adjunktusa

Dr. Vörös Ottó, a Nyugat-Magyarországi Egyetem és a komáromi Selye János Egyetem nyugalmazott tanára méltatta a legendás Deme László nyelvészprofesszor munkásságát, aki a Szép Magyar Beszéd versenyt útjára indította, és akit sajnos tavaly vesztett el a magyar nyelvész társadalom.
A zsüri a következő szempontokat vette figyelembe: megfelelő szövegválasztás, szövegértés, szöveghűség, hangvétel,stilisztika, szép kiejtés, hangsúlyozás, szünettartás és a természetes beszéd.
A döntő főkoordinátora, Bumbák Gabriella magyar tanár még ismertette a gyakorlati útmutatókat- kijelölte a verseny helyét ,ismertette a verseny meneté, majd következett a sorszámok kihúzása,
s kezdődhetett a verseny.
A döntő első részében a versenyzők felolvasták a begyakorolt, magukkal hozott szabadon választott prózai versenyszöveget. Rövid szünet után következett az egységes kötelező szöveg felolvasása. A versenyzők 20 percet kaptak a felkészülésre.
A küzdelem legnehezebb része a harmadik forduló, a szövegalkotás volt az adott témákra.A magasabb kategóriákban erre csak ebéd után került sor. Minden kategóriában a versenybizottság kijelölte az adott témákat, egyúttal megjelölte a műfajt is. Ezekből kellett egyet választani. Rövid felkészülési idő alatt vázlatot kellett késziteni, s ennek alapján 3 percben szabadon előadni a mondandót, a beszédművet.
A verseny után a szakmai zsűri minden kategóriában egy részletes kiértékelést tartott, és rámutatott a leggyakrabban előforduló hiányosságokra.
A versenyzők este kikapcsolódhattak a Márai Stúdióban –  gimnáziumunk színjátszó csoportjának, a KGSZT- nek az előadásán.
Másnap már mindenki izgalommal várta az eredményhirdetést és a dájkiosztást.

A verseny győztesei:

I. kategória:
1. Tóth Krisztián – Magyar Tannyelvű Alapiskola Nyárasd
2. Sedlák Eszter –  Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Szepsi
3. Rancsó Alexandra – Magyar Tannyelvű Alapiskola Perbete

II. kategória:
1.Illés Csenge- Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Királyhelmec
2.Dóczé Bálint Jonatán-  Kossányi József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda Szentpéter
3.Touati Karen – Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Dunaszerdehely

III. kategória:
1.    Furik Gabriella – Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium Kassa
2.    Szurcsík Ádám  – Selye János Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Komárom
3.    Németh Marco – Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium Pozsony

IV. kategória:
1.    Károly Zsolt – Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Komárom
2.    Ilka Krisztína –   Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola Komárom
3.    Kováčová Štefánia – Szakközépiskola Rimaszombat

Gratulálunk a  nyertesnek, s reméljük, mindenki élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott Márai városában, Kassán.

Tóth Mónika