33566

 A Hallgatói Önkormányzat és a Selye János Egyetem idén immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Komáromi Egyetemi Napokat április 16-20-a között. (Frissítve képgalériával)

Pénteken, április 20-án zajlott a VIII. Komáromi Egyetemi Napok záró rendezvénye, a minden évben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „Futás a jövőért!”. Idén a jó időnek is köszönhetően, minden eddiginél többen kapcsolódtak be a futásba. A rendezvénybe, amely összehozza a kicsiket és nagyokat, hogy együtt fussanak le egy szimbolikus távolságot, jelképezve, hogy itt, a Felvidéken is lehetőségünk van magyarul tanulni, óvodától kezdve az egyetemig bezárólag.
Az egyetemisták a Sirály kollégiumtól indultak, hozzájuk később csatlakoztak a közép- és alapiskolások, a cél előtt nem sokkal pedig az óvodások. A befutókat Valent Ákos a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke fogadta. Köszöntőt mondott Csiba Péter, a Selye János Egyetem rektorhelyettese, Szabó Béla Észak-Komárom alpolgármestere és Turi Bálint Dél-Komárom polgármestere.
Valent Ákos végül kihirdette a 2012-es Selye Szépe egyetemi szépségverseny győzteseit: harmadik helyen Tóth Iveta, második helyen Kovács Sandra, első helyen pedig Bálint Angelika végzett. Ezzel véget értek a VIII. Komáromi Egyetemi Napok. “Elmondhatjuk, hogy a rendezvény minden eddiginél nagyobb látogatottságnak örvendett, hála a színesebbnél-színesebb programoknak. Helyet kapott a tudomány (szakmai előadások, Tudományos Diákköri Konferencia), a kultúra (múzeumlátogatás, várlátogatás), a szórakozás (Republic koncert, egyetemi buli Sterbinszkyvel, játékok éjszakája, gólyafilm vetítés) és a sport (Futás a jövőért, falmászás, teremfoci, röplabda, gokart, paintball). Reméljük, hogy jövőre is legalább ekkora népszerűségnek örvend majd a komáromi fiatalságot közelebb hozó egyetemi rendezvényünk” – nyilatkozták a Felvidék.ma-nak a szervezők. 

További képeket a Képgalériánkban találnak.

Nagy Veronika, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33380″}