33913

A dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium és a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai is elballagtak.

A dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium végzős osztályába 29-en jártak. Osztályfőnökük Kiss László volt.
„Énekeltük a Gaudeamus Igiturt, egy kicsit magas hangszínben, meg a Ballag már a vén diák és az Egyszer véget ér kezdetű éneket. Sok ismerős, rokon vett részt a ballagásunkon. Először az osztályokat jártuk körbe, ott az osztályokból egy és tőlünk is egy diák mondott beszédet, aztán az iskola udvarán verset szavalt egy diáklány a másodikból” – számolt be a Felvidék.ma-nak Matlák Szilárd. Megtudtuk, hogy beszédet mondott Černý Dávid végzős hallgató valamint az iskola alapítója, A. Szabó László is. Idén nem vonultak a városban.
Kitüntetést kapott: Černý Dávid – fizika/matek versenyekért, Fazekas Anna -fizika/matek/történelem versenyekért, Fodor Tamás – a helyesírási versenyért, Kálmán Lilla – a történelem versenyekért, Pawlowicz Eszter – a szlovák versenyekért és Matlák Szilárd – a történelem versenyekért.

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/05/33913_1.jpg” width=”600″ height=”106″ title=”Dunaszerdahely”}Dunaszerdahely{/japopup}

A rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium végzős diákjainak az osztályfőnöke Tinda Vanda volt, ők szintén május 11-én pénteken ballagtak több hagyományt is betartva. 
„A ballagáson nagyon jól éreztük magunkat, bár búcsút kellett vennünk, mindenkinek kellemes volt ez az utolsó nap. A ballagás már a hagyománnyá vált faültetéssel kezdődött, amit az osztályfőnöki óra követett. Ott megkaptuk a bizonyítványt és elbúcsúztunk a Főnöktől, még beszélgettünk egy utolsót, és kaptunk néhány bíztató szót a jövőbe” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Agócs Arnold végzős hallgató.
A ballagás délelőtt fél tízkor vette kezdetét, amit a tanári szobában kezdtek, ahol megköszönték a tanároknak törődésüket és odaadó munkájukat egy-egy szál virággal. A tanárok után elbúcsúztak a többi osztálytól is. Mikor a ballagás véget ért, a diákok és a szülők átvonultak a református templomba. A végzős osztály pedig hagyományosan megkoszorúzta Tompa Mihály szobrát, közös fényképet készítettek itt is. „Majd elvittük a tablónkat a Bambino üzletbe, ahol pár hétig lesz megtekinthető. Ezután mi is mentünk a templomba az istentiszteletre. Ott az osztály nevében Kosztúr Nikolett mondott köszönetet és búcsúzott el, és az igazgató úr, Sebők Attila beszédét is meghallgathattuk” – folytatta beszámolóját Agócs Arnold.

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/05/33913_2.jpg” width=”600″ height=”106″ title=”Rimaszombat”}Rimaszombat{/japopup}

A beszédek után következett a diákok értékelése. A református gimnáziumban 11 kitüntetett diák volt: Czókoly Mónika, Simon Dóra, Kati Diana, Gyurán Edina, Farkas Eszter, Básti Kinga, Kosztúr Nikolett, Eke Dávid, Hacsi Gábor, Mede Szabolcs és Agócs Arnold. A Bodor István Pénzalap Fábry János díját az idén négy diák kapta: Czókoly Mónika, Kati Diana, Hacsi Gábor és Agócs Arnold. Az istentisztelet után már mindenki a családjával ünnepelt. A fényképeket Czókoly Tünde készítette.

Felvidék.ma