34095

Május 26-án, szombat este 21.00 órától az m1 élőben közvetíti a 2012-es 57. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, ahol másodikként hangzik el Magyarországot (magyarokat) képviselő zenekar Sound of our Hearts dala. Felvidékről lehet szavazni!

A versenyszabályok értelmében egyik ország sem szavazhat saját magára, vagyis a magyar csapatra sem lehet szavazni magyarországi telefonszámról. Mi, felvidékiek viszont szavazhatunk.
“Arra biztatunk minden zenekedvelő szlovákiai magyart, szorítsunk közösen a nagy döntőben a Compact Disco minél jobb helyezéséért. Aki szavazni akar, és Szlovákiából az m1-en nézi a versenyt, annak a szavazóvonal számának bemutatásakor át kell kapcsolnia az STV 1-re a helyi szavazóvonal számáért, hogy érvényes szavazatot küldhessen saját szlovák telefonszámáról. Szurkoljunk közösen, szavazzunk együtt a Compact Discora!” – nyilatkozta Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke.

Mint emlékezetes a Compact Disco tizenötödikként lépett színpadra a Dalfesztivál keddi, május 22-i elődöntőjében. A látványos produkciókat felvonultató showból döntőbe jutott még Románia, Moldova, Izland, Dánia, Albánia, Ciprus, Görögország, Oroszország és Írország. A szombati döntőbe a csütörtöki második elődöntőből Litvánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Ukrajna, Svédország, Macedónia, Norvégia, Észtország, Málta és Törökország dala jutott még be. A Dalfesztivál alapító országai – Németország, Franciaország, Spanyolország az Egyesült Királyság, Olaszország -, és a tavalyi győztes Azerbajdzsán, egyenes ágon kerültek be május 26-i döntőbe.
Az 57. Eurovíziós Dalfesztivált záró döntőt az m1, szombat este 21.00 órától élőben közvetíti. A kommentátor Gundel Takács Gábor lesz.

Az induló versenydalok:
Nagy- Britannia Engelburt Humperdinck – Love Will Set You Free
Magyarország Compact Disco Sound of our Hearts
Albánia: Rona Nishliu – Suus
Litvánia Donny Montell – Love is blind
Bosznia-Hercegovina Maya Sar – Korake ti znam
Oroszország Buranovskiye Babushki – Party For Everybody
Izland Greta Salóme and Jónsi – Never Forget
Ciprus Ivi Adamou – La La Love
Franciaország Anggun – Echo (You and I)
Olaszország Nina Zilli – L’Amore È Femmina
Észtország Ott Lepland – Kuula Norvégia Tooji – Stay
Azerbajdzsán Sabina Babayeva – When The Music Dies
Románia Mandinga – Zaleilah Dánia Soluna Samay – Should’ve Known Better
Görögország Eleftheria Eleftheriou – Aphrodisiac
Svédország Loreen – Euphoria
Törökország Can Bonomo – Love me back
Spanyolország Pastora Soler – Quédate Conmigo
Németország Roman Lob – Standing Still
Málta Kurt Calleja – This Is The Night
Macedónia VJK Kaliopi – Crno i Belo
Írország Jedward – Waterline
Szerbia Željko Joksimović – Nije ljubav stvar
Ukrajna Gaitana – Be my guest
Moldova Pasha Parfeny – Lautar

MTVA, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34022″}