szigeti laszlo

A kormányprogram kultúrával foglalkozó része kevésbé ambiciózus, általános megfogalmazásokat tartalmaz, természetesen deklarálva, hogy a jövőben a kormány jelentősebb támogatást nyújt majd a kultúrának.

Standard feladatának tekinti a kultúra fejlesztésének stratégiája kidolgozását a 2013-2020-as időszakra, mely az állami kultúrpolitika alapját fogja képezni. A kormány létrehozza tanácsadói szerveként a kormány kulturális tanácsát. A kultúra finanszírozásával kapcsolatban módosítja a SzK Kulturális minisztériuma Grant rendszerét, és támogatásra számít a szerencsejátékok és a sorsjegyek bevételéből is. Bizonyára más tárcák is szívesen vennék az ilyen jellegű támogatásokat. Csak nehezen elképzelhető, hogy a 2014-20-as pénzügyi időszakban külön fejezetet kapna a kultúra az EU-s támogatás keretén belül. A kormány óvatosan ígéri a művészek és kultúrában dolgozók szociális és bérezési helyzetének javítását. Furcsa és nehezen végrehajtható direktív elképzelése a középületek esztétikusabbá tétele céljából ezeknek művészeti tárgyakkal való ellátása. A közszolgálati rádió és TV kapcsán nem egyértelmű a koncessziós illeték további sorsa. Nem világos a szerzői jogról szóló törvény módosításának indoka.

A nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatása tekintetében rendkívül szűkszavú és általános a kormányprogram. Egyáltalán nem reagál az utolsó népszámlálási statisztikák riasztó adataira. Sajnos nem számol olyan jogszabályok elfogadásával, mint a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény, vagy a kisebbségi kultúrák támogatásáról szóló törvény. Ellenben határozottan gondoskodik az államnyelv védelméről. A kisebbségi nyelvek használatának bővítésére még csak utalást sem tesz a tervezet. A nemzeti kisebbségek helyzetével kapcsolatban komolytalan az a deklaráció, mely szerint Szlovákiában a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok és a többségi nemzethez tartozók közti teljes és hatékony egyenlőség létezik. Semmitmondó deklarációval tesz utalást a nemzeti kisebbségekhez tartozó polgárok jogaira és fejlődésüknek biztosítására vonatkozóan. Az egyik oldalon a status quo megtartását ígéri a kormányprogram, s ennek „bizonyítékaként” a kormány megszünteti a nemzeti kisebbségekért és emberi jogokért felelős kormányhivatalt. Helyette egyelőre tisztázatlan jogkörökkel rendelkező nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztost nevez majd ki a kormány. A programból nem világos a kisebbségi kultúrák finanszírozásának jövőbeni módja. Csupán deklaratív jellegű a program azon része, mely szerint a kormány partneri párbeszédre törekszik az egyházakkal és vallási közösségekkel, elsősorban finanszírozásuk javításáról.

Szigeti László, az MKP kulturális és oktatásügyi alelnöke
Felvidék.ma