33926

A magyar nemzetpolitikai államtitkárság gyors vizsgálatot és az etnikai alapú támadások megelőzését várja a szlovák hatóságoktól.

Mint arról tegnapi hírünkben beszámoltunk, vasárnapra virradóan szlovák bőrfejűek felvidéki magyar fiatalokat, négy fiút és négy lányt (17-től 24 éves korig ) bántalmaztak Pozsony főterén. Az államtitkárság közleményében hangsúlyozta, ha a sajtóinformációk megállják helyüket – a pozsonyi magyar nagykövetségen keresztül is folyik az eset kivizsgálása – a megvert fiatalokkal mihamarabb felveszik a kapcsolatot, és minden segítséget megadnak nekik. Ugyanakkor a szlovák rendőrségtől elvárják az eset gyors kivizsgálását, az elkövetők mihamarabbi kézre kerítését, továbbá hatékony intézkedések foganatosítását, amelyek garantálják, hogy a sajtóban leírt, illetve ahhoz hasonló, etnikai alapú támadás a jövőben ne fordulhasson elő.

A fiatalok egy születésnapi házibuli után sétáltak a városban, egyikük családi hozzátartozója, Turján Melinda (öccsének fia és lánya barátja is a megtámadottak között volt) úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy nem is beszéltek magyarul, amikor a bőrfejűek hozzájuk értek.
Az egyik fiúnak a bántalmazás következtében eltörött az orrcsontja, egy másiknak pedig az első fogait verték ki. A fiúk az éjszakát a kórházban, illetve a rendőrségen töltötték. A rendőrség több ember által elkövetett garázdaság miatt indított eljárást az ügyben. Két gyanúsítottat már előállítottak, ha bűnösségük bizonyítást nyer, három évig tartó börtönbüntetést kaphatnak.

{iarelatednews articleid=”33894,33848″}