iras07

Olvaható volt a Felvidék.ma hírportálon és a Szabad Újságban internetes portálján is a Szávay Istvánnal, a határon túli magyarokért felelős Jobbikos képviselővel készült beszélgetés.

A riporter a szlovákiai parlamenti választások eredményeiről, a magyar kormány felelősségéről és feladatairól, valamint pártja nemzetpolitikai elképzeléseiről kérdezte az országgyűlési képviselőt. A Jobbikos képviselő úrnak a  Hiszem és hisszük, hogy van visszaút! címmel megjelent  írásban megfogalmazott megállapításainak egyikével-másikával nem  tudok teljes mértékben egyetérteni.

Vegyük csak a Híddal kapcsolatos véleményét. Szerinte „azt is látni kell, hogy Bugárék üzeneteire a felvidéki magyarság körében van fogadókészség, és ez komoly figyelmeztetés, amelyből az MKP-nak is le kell vonnia a megfelelő következtetéseket.“ Kár, hogy nem „nevesítette“, mely üzenetekre gondolt. Netán arra, hogy nem fontos a pék nemzetisége, csak jó kenyeret süssön?  Vagy arra, hogy  problémáink megoldását ne a /mindenkori/  magyar kormánytól, hanem itthon a többségi nemzet demokrata politikusaival való szoros együttműködéstől várjuk el? Amire, hadd tegyem hozzá, hogy már több mint két évtizede hasztalanul   várunk. Feltenném a kérdést, miért, az MKP üzeneteire nincs fogadókészség? Az idei  választásokon a párt programjára leadott  közel száztízezer szavazat tán nem erről árulkodik?! És azt is  világosan látni kell, hogy a Híd üzeneteire jobbára az identitástudatukban meggyengült, szlovák iskolába járt vagy vegyes házasságban élő szlovákiai magyarok fogékonyak igazán.
Ahogy kivettem a Jobbikos képviselő válaszaiból, elégedetlen a jelenlegi magyar kormány nemzetpolitikájával, és bírálta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, amiért arra biztatta a felvidéki magyarokat, menjenek át Magyarországra, titokban ott adják le az állampolgárság iránti kérelmüket, és ne mondják el ezt senkinek. A riporternek arra a kérdésére, hogy mi lett volna ez esetben a magyar kormány helyes üzenete,  Szávay István  annak a meggyőződésének adott hangot, azt kellett volna üzenni, hogy minél többen vegyék fel bátran a magyar állampolgárságot, mert az anyaország kiáll mellettük és megvédi a magyarságukhoz ragaszkodó és ezt e formában is felvállalni kész  nemzettársait. Néhány tucat embert meg lehet félemlíteni, el lehet űzni a szülőföldjéről, de több tíz-és százezer embert már nem.
Itt jegyezném meg a kedves nyilatkozónak, amit Gubík László, a Via Niva ICS  elnöke mondott a Szabad Újságnak adott interjújában a kettős állampolgárságot lehetővé tevő  alárírás-gyűjtés  iránti  viszonylag visszafogott érdeklődéssel kapcsolatban: „Egyelőre a felvidéki magyarság nincs olyan tudati állapotban, épp a külső tényezőknek köszönhetően, hogy az ügy mögé egységesen és tömegesen oda tudott volna állni.“ Ha abból indulok ki, hogy sokan még a petíciós ívek aláírását sem merték vállalni, akkor miként várhatnánk el tőlük a magyar állampolgárság kérelmezését?! Míg az aláírás-gyűjtés szervezői között ott volt az MKP is, addig a Híd távol maradt a kezdeményezéstől. Gondolom, ennek is egyfajta üzenetértéke volt. Mit mondjak, meg is látszik az aláírás-gyűjtés végeredményén, hiszen alig húszezeregynéhányan  adták nevüket és kézjegyüket a kezdeményezéshez. Ugyanakkor az is tény, hogy a könnyített honosítás kérelmezését az ismert okok és előzmények miatt nyíltan  a Magyar Koalíció Pártja sem szorgalmazta, a Hídról nem is beszélve. Miként tény az is, hogy ugyancsak az előzmények ismeretében  a szlovákiai magyar közélet ismert képviselői sem jár/hat/tak elől követendő példával a honosítás kérelmezését illetően. Így aztán Semjén Zsolt tényleg  nem tudott okosabbat tanácsolni a felvidéki magyaroknak, mint azt, hogy tartsák titokban erre  irányú kérelmüket.
Arra a riporteri kérdésre, hogy ismerve a népszámlálás riasztó adatait és a parlamenti választás kimenetelét, van-e visszaút, és ha igen, a Jobbik hogyan tudna ehhez hozzájárulni, a riportalany határozott igennel válaszolt. Mint mondotta, „ Hiszem és hisszük, hogy van visszaút!“ A Jobbik nemzetpolitikájának középpontjában a szülőföldön való megmaradás támogatása áll, előbb azonban a lelkeket kell megmenteni, és az emberekben erősíteni kell az összetartozás érzését. Úgy érzem, nyitott kapukat dönget a tisztelt képviselő úr, hiszen a mostani magyar kormány is hangsúlyozottan a szülőföldünkön való megmaradást szorgalmazza, amihez igyekszik megadni  minden tőle telhető segítséget. Annak ellenére is, hogy soha eddig  nem tapasztalt belső és külső támadások és nyomásgyakorlások  kereszttüzében  teszi dolgát az Orbán-kormány. Ami pedig az összetartozás érzésének erősítését illeti, nemde ennek egyik beszédes megnyilvánulása a könnyített honosítási eljárás megadása a határon túli magyaroknak?
Mi, felvidéki magyarok is reménykedünk abban, hogy van visszaút, de az már most jól látható, hogy nem lesz könnyű. És ezen a téren úgy vélem,  egyedül az MKP-nak van megszívlelendő üzenete és megvalósítható programja. Ehhez szükséges minél több hazai magyart megnyerni. És ha  rövid időn belül nem szedjük magunkat össze, a legjobb anyaországi nemzetpolitika sem segít rajtunk. Mert kérdezem én, hogyan lehet azon segíteni, aki nem kíván vagy valami miatt fél élni kisebbségi jogaival? Itt van például az anyakönyvi törvény, amely lehetővé teszi a keresztnevek magyar nyelven való anyakönyvezését. Hányan éltünk vagy élünk vele? Vagy hányan nem kérték, nem kérik kényelemből, közömbösségből, netán gyávaságból /ami meggyengült identitástudatra vall/ személyi igazolványunkban a szlovák helyesírás szerint beírt  családnevük kijavítását, korrigálását? És ha vennék ehhez maguknak a fáradságot /bátorságot is?/, akkor már egy kalap alatt a szlovák utónevüket is magyarosíthatnák. Például, hogy  csak egy kitalált nevet mondjak:  Kečkeš Tichomír. Nem szebben  mutatna a személyi okmányban a Kecskés Tihamér? Félő, hogy az a szlovákiai magyar, akit végképp nem zavar, hogy a szüleitől, nagyszüleitől örökölt, ráadásul  szép magyar hangzású neve szlovákosan szerepel személyi okmányaiban, az életben nem fogja igényelni a magyar állampolgárságot. És tartok tőle, hogy sokan, nagyon sokan vannak ilyenek. És mi már annak is örülünk,  ha egyáltalán magyar nemzetiségűnek vallják magukat.

Bodzsár Gyula

{iarelatednews articleid=”33763,33849″}