Évtizedes meddő szó- és jegyzékváltás, nem kevésbé meddő és parttalan politikai és szakértői vita, illetőleg egy hosszas, ám semmilyen következményekkel nem járó nemzetközi bírói eljárás után a szlovákok által önkényesen elterelt Duna ügye a poshadt állóvíz jelzővel illethető leginkább. A Szigetközben s a győri Mosoni-Dunán azonban hovatovább sajnos ez maga a keserű valóság s nem csak egy odavetett jelző.
Ezen állóvíz felkavarását – a Duna vízgazdálkodási problémáinak megoldására való figyelemfelhívást – célozza a Kisalföld.hu hírportál által a Duna elterelésének huszadik évfordulóján indított, “Vizet a Dunába” nevet viselő kampány. Ami több is, mint figyelemfelhívás, hiszen a szerkesztőség által indított országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét az Országos Választási Bizottság befogadta, így 60 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy 50 ezer ember aláírásával álljon az ügy mögé és mondjon igent az alábbi kérdésre: “Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását?” Ha összegyűlik a kellő számú aláírás, akkor a Háznak foglalkoznia kell ezzel a kérdéssel.
Hányszor de hányszor hallhattuk azt az olcsó közhellyé silányított, s általában érdemi mondanivaló hiányában számtalanszor elpufogtatott frázist, hogy a “Duna, ami összeköt bennünket”. Felvidéki és anyaországi magyarokat. Magyarokat és szlovákokat. Pedig mennyire nyilvánvaló – évtizedeken át a bőrünkön éreztük – hogy a Duna nemhogy nem köt bennünket össze, de egyenesen elválaszt minket. Egy igazságtalanul megrajzolt ostoba határvonal része lett, mely kettészelte azt, ami pedig természeténél fogva egybe való. Nem, a Duna önmagában nem köt össze bennünket – nekünk kell összekötő kapoccsá tenni. Ennek pedig a legjobb útja az, ha a folyó két partján élők egyként sorakoznak föl közös érdekeik, közös céljaik mögé. Jelen esetben egyik legfontosabb természeti kincsünk és erőforrásunk, a Duna és környékének védelme érdekében.
Ennek jegyében – támogatva a szigetköziek kezdeményezését – ismertetjük a Duna eltereléséből következő problémák rendezése ügyében indított magyarországi kampányt
Miért kell megoldani a szigetközi Öreg-Duna-meder vízgazdálkodását? – teszi fel a kérdést a népi kezdeményezést elindító kisalfold.hu. A Szigetközben az Öreg-Duna-meder és a Duna változatos ágrendszere közötti élő kapcsolat a folyó elterelését követően, húsz évvel ezelőtt végképp megszakadt. A káros folyamatok még ennél is korábban kezdődtek. A fölöttünk lévő Duna-szakaszon sorra épültek a vízlépcsők és visszafogták a hordalékot, ezért a Duna egyre mélyebbre ásta magát a főmederben a szigetközi szakaszon. Eközben a mellékágrendszer folyamatosan töltődött.
A folyó elterelése után még katasztrofálisabb lett a helyzet, hiszen jóval kevesebb víz érkezik hozzánk. Ma már a mellékágak medre több méterrel magasabban van, mint az Öreg-Dunáé, ezért ha az elterelést követően nem zárták, rekesztették volna el az ágvégeket a Dunától, a mesterségesen pótolt víz egyszerűen kifolyna a mellékágrendszerből a mélyebben folyó Dunába.
Az elmúlt húsz évben a szigetközi mellékágrendszer vízellátását nagyrészt sikerült megoldani, azonban az Öreg-Duna sorsa rendezetlen maradt. Holott megfelelő vízgazdálkodási megoldásokkal akár újra összenyitható lehetne a szigetközi és a csallóközi mellékágrendszer az Öreg-Dunával.
Nem is beszélve arról, hogy a vízi turizmus fejlődése jelentős kiugrási lehetőséget adna a térségnek. Ezért kérjük az Országgyűléstől, hogy tűzze napirendjére az Öreg-Duna-meder vízgazdálkodási megoldásainak megvitatását.
Miért kell megoldani a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodását? Győrnél a Mosoni-Duna a várost elhagyva a Dunába folyik. A Duna azonban itt is egyre mélyebbre ássa magát. Ezért kisvizes időszakokban a győri Mosoni-Duna-szakaszról, a magasabban fekvő mederből egyszerűen kifolyik a víz a mélyebben fekvő Duna-mederbe. Ilyenkor a Mosoni-Duna Győrnél nemcsak nagyobb, de még kishajókkal sem hajózható, a meder egyre inkább kiszárad, egyre nagyobb iszapos felületek kerülnek szárazra. Ez rontja a városképet, csökkenti Győr, a folyók városának vonzerejét.
A kisalfold.hu figyelemre méltó sorozatot is indított: az aláírásgyűjtés ideje alatt korabeli cikkek, híradások, nyilatkozatok segítségével felidézik az elmúlt időszak Dunával kapcsolatos eseményeit. Ezek közül az első három részt olvashatják alább, a többi folyamatosan jelenik meg a kisalfold.hu portálon, ITT.
Bős–Nagymaros a számok tükrében (1.rész)
- Az előzmények: Magyarország és Csehszlovákia kormányfője 1977- ben aláírta a Bős–Nagymaros vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről szóló államközi szerződést.
- A szerződést az elnöki tanács törvényerejű rendeletben hirdette ki, az erről készült jelentést az Országgyűlés 1978- ban tudomásul vette.
- Ugyanez történt 1984-ben is, amikor a határidők négyéves halasztását rögzítették. Magyarország a beruházást 1981–83 között szüneteltette, Csehszlovákia az idő alatt is tovább folytatta az építési munkálatokat.
- A Minisztertanács 1986- ban fogadta el a vízlépcsőrendszer módosított (környezetvédelmi hatásvizsgálatok, osztrák közreműködés) beruházási javaslatát. A Bős–Nagymaros vízlépcsőrendszer készültségi foka 1988-ra magyar oldalon elérte a 25 százalékot, Csehszlovákiában meghaladta a 60 százalékot.
- Ezzel a teljes rendszer mintegy fele részben elkészült. (Maróthy László miniszter jelentése az Országgyűlés 1988. őszi ülésszakán.)
- “A magyar fél fokozott ütemben folytatja a munkálatokat a vízlépcsőrendszer építésénél: a múlt évben felhasznált 4,5 milliárddal szemben 5,6 milliárd forintot költ az idei programban előirányzott feladatok teljesítésére.
- Megközelítően negyven hazai vállalat és intézmény, valamint több jelentős osztrák és jugoszláv partner vesz részt a magyar félre háruló munkálatokban.
- Dunakilitinél olyan ütemben építik a duzzasztóművet, hogy 1989 végére minden munkát befejezzenek és a csehszlovák oldalon bevezethessék a Duna vizét a 25 kilométer hosszú üzemvízcsatornába, és ennek révén a bősi 720 megawattos erőmű 1990-ben megkezdhesse az áramtermelést. Ennek megfelelően az idén a duzzasztómű betonozási munkáit az év végére befejezik, elkészítik a hajózsilip és az alsó, valamint a felső hajóvárakozó tér nagy részét.
- Dunakiliti térségében folytatják a tározó menti és a csehszlovák üzemvízi csatornához kapcsolódó jobb parti töltés építését.
- A Szigetközben a Duna mellékágainak rendezésével olyan vízpótló rendszert alakítanak ki, amely lehetővé teszi, hogy ebben a térségben állandó szinten tartsák a talajvizet és megszüntessék ennek szélsőséges ingadozásait.
- A tervek szerint ennek a hálózatnak több mint a fele készül el az év végére és 1990 elejére befejeződik a munka.” (1988. február 22.)
- “Havas Péter, a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer magyar kormánymeghatalmazottja elmondta, hogy a vízlépcsőrendszer költségeit még 1984-ben 54 milliárd forintban jelölték meg és ebből 35 milliárd forint jut Magyarországra.
- Ez az összeg is tartalmaz hitelt, hiszen a dunakiliti duzzasztómű alapozásánál különleges injektálásra volt szükség. Ezt osztrák cégek végezték, illetve végeztették el, s a magyar feladatokhoz különleges gépek importjára is szükség volt…
- A nagymarosi erőmű osztrák tőkéből létesül, amit nem közvetlenül pénzzel, hanem elektromos energiával kell majd 1996-tól kezdődően 20 éven át törleszteni.
- Az osztrák közreműködő 20–22 milliárd schillingnek megfelelő árammennyiséget vár Magyarországtól. (1988. augusztus 3.)
A Duna ˝nemzeti eszmei érték˝ (2.rész)
“Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter szerint az erőmű körüli viták elsősorban annak tulajdoníthatók, hogy a kormányzat előbb vállalt nemzetközi kötelezettséget, semmint a közvéleményt a döntés előtt tájékoztatta volna. Óriási tanulság, hogy a hasonló horderejű kérdésekben a nyilvánosság bevonása nélkül dönteni nem szabad. Ezt használják ki most a zöldek, politikai töltetű ellenvetéseikkel indulatokat képesek szítani a beruházás ügyében.” (1988. szeptember 7–8.)
“Vargha János biológus… azt szorgalmazza, hogy népszavazás döntsön a vízlépcsőrendszer folytatása vagy leállítása mellett.” (1988. szeptember 16.)
“A kormány nem kíván olyan előterjesztést tenni a parlamentnek, hogy a népszavazás szükségességét mérlegelje.” (1988. szeptember 17.)
“Hétfő délután a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozásul több ezer fiatal, valamint különböző környezetvédő csoportok tagjai élőláncot alkotva vonultak a Roosevelt tértől a Dunakorzón, az Erzsébet hídon, a rakparton, az Ybl téren át a Lánchídig. Akciójukkal arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a Duna nemcsak gyakorlati hasznosítású, energiatermelő természeti kincs, hanem nemzeti eszmei érték is.” (1988. október 4.)
“Egy reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a véleményt nyilvánítók 77 százaléka a beruházást előnyösnek tartja a villamosenergia-termelés szempontjából, 55 százaléka pedig a nemzetközi hajózásban, míg 48 százaléka az árvízvédelemben számol pozitív hatásokkal. A megkérdezettek 7 százaléka az, aki szerint a létesítményt nem szabad megépíteni.” (1988. október 7.)
“Bízunk a szakemberekben a Szigetköz lakosságának nagy többségével együtt… Javaslom mindazoknak, akiknek Szigetköz sorsa nem közömbös, jöjjenek el hozzánk, és beszélgessenek el az itt élő emberekkel, kérjenek véleményt tőlük a beruházással kapcsolatban, nézzék meg, mi történik itt, és ezután alkossanak véleményt.” (Káldi Endre képviselő – halászi téeszelnök – felszólalása a parlamentben, 1988. október 8.)
“Mindössze másfél hónapja, hogy szenvedélyesen vitázik az ország erről a gigantomániás beruházásról, amely egy kis ország számára még közepes volta ellenére is óriási terhet jelent. Amelynek inkább érezzük, semmint ismerjük a veszélyeit. Ám a most világra jönni kész demokrácia szellemében keressük a kiutat a nagyberuházás okozta ökológiai és ökonómiai zsákutcából.” (Király Zoltán képviselő – szegedi tévériporter – felszólalása a parlamentben, 1988. október 8.)
“A bős–nagymarosi beruházás folytatásáról döntött a parlament.” (1988. október 8.)
“Lehetséges környezetbarát módon is üzemeltetni a bős–nagymarosi erőműrendszert: elérhető, hogy naponként egyszer se kelljen teljesen lezárni a Duna folyását a dunakiliti tározónál” – javasolta V. Nagy Imre, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora. (1988. október 26.)
Csehszlovákia saját területén tereli el a Dunát (3.rész)
“A Bős–Nagymaros vízlépcsőrendszer részeként tegnap átadták a dunakiliti műtárgyon létesült acélszerkezetű hidat. A 250 méter hosszú híd a duzzasztóművön nyugszik. A hétkamrás duzzasztó hat zsilipe a víz szabályozását szolgálja majd, egy pedig a hajók átzsilipelését. Az építők tartják a kivitelezés előrehozott ütemét.
Elképzelhetetlennek tartják, hogy őszre ne készüljenek el a duzzasztóművel. A tervek szerint novemberben leengedik a duzzasztómű kapuit és mögötte, a Dunakilititől Pozsonyig húzódó tározótóba fogják a Duna vizét, mintegy 200 millió köbmétert, innen jut majd a 17 kilométer hosszúságú üzemi csatornán a tározótó vize a Bősnél lévő turbinákra.
A 17 kilométeres szakaszon 15 métert esik a vízszint. Dunakilitinél most 1300-an dolgoznak.” (1989. február 23.)
“A Minisztertanács tanácsadó testülete… a Duna Kör szakértői véleményének megismerése után… a nagymarosi beruházás leállítását javasolja a kormány számára… A nagymarosi nagyduzzasztó felépítésének elhagyása esetén a már felépített és befejezéséhez közeledő dunakiliti és bősi létesítmények lehetővé teszik az alapenergia-termelést, s ezzel az erőművet hasonlóvá teszik más dunai erőművekhez.” (1989. május 13.)
“A Minisztertanács Németh Miklós elnökletével úgy döntött, hogy a nagymarosi munkálatokat azonnali hatállyal felfüggeszti.” (1989. május 15.)
“A vízlépcső nagy tehertétele az országnak, a gazdaságnak, a környezetnek, a politikai közhangulatnak, a politikai intézményeknek egyaránt. Ebben sűrűsödik az átalakulóban lévő magyar társadalom szinte minden ellentmondása. Súlyos realitás és jelkép egyidejűleg.” (Németh Miklós beszéde a parlamentben, 1989. június 3.)
“Ahogy azt a minap közöltük, a dunakiliti duzzasztómű áll. A Duna jelenlegi medrének jobb partján nagy mennyiségű, a meder elzárására szolgáló követ halmoztak fel. Az eredeti tervben az szerepelt, hogy idén október 20-án zárják el a Duna medrét, és a folyamot a duzzasztómű felé terelik. Annyi bizonyos, hogy az előkészítő munkák korábbi felfüggesztése miatt a mederáttöltést idén ősszel már nem lehet megvalósítani.” (1989. augusztus 11.)
“Szombaton magyar–csehszlovák tárgyalásokra kerül sor. A tárgyalásokon a magyar fél részletes tájékoztatást kér a Csehszlovákia területén tervezett mederáttöltési intézkedésekről.” (1989. szeptember 9.)
“A Minisztertanács bős– nagymarosi beruházást ellenőrző társadalmi bizottsága azt javasolja a kormánynak: ajánlja az Országgyűlésnek a bősi vízlépcső építésének folytatását, ugyanakkor a nagymarosi vízlépcső elhagyását. A bizottság szerint a dunakiliti meder elzárására legkorábban 1990 októberében kerülhet sor.” (1989. szeptember 20.)
“Csehszlovák–magyar kormányfői csúcs kezdődött Prágában. A magyar fél szerint ökológiai szempontból az lenne a legjobb megoldás, ha sem a nagymarosi, sem a bősi erőmű nem épülne meg. De figyelembe kell venni a csehszlovák érdekeket is, s ennek megfelelően a magyar tárgyalófél azt javasolja, hogy a nagymarosi vízlépcső ne épüljön meg, ám a csehszlovák létesítményeket üzembe kell helyezni.”
“Miroslav Pavel, a csehszlovák kormány szóvivője jelezte, országa nem tesz le arról, hogy a magyar munkálatok leállítása miatt saját területén hajtsa végre a Duna medrének áttöltését.” (1989. október 14.)
szd, Felvidék.ma/Kisalföld.hu
