34251

Dzsingiszünk fogadott a legolvasottabb szlovák hetilappal, hogy a megsürgetett parlamenti választásokon dobogón (értsd: az első három hely egyikén) végez. Lemaradt a dobogóról. Így aztán szavalt.

Felcsapott gyetvai legénynek, igaz, akcentussal – ahogyan a fogadást megnyerő hetilap az eseményt leírta, s a lap jóvoltából megtudhattuk, hogy iskolás kora óta nem tanult meg összefüggő szöveget. A képviselői esküét tudja a legjobban, mert azt már igen sokszor elmondta, ennek ellenére Andrej Sládkovič elbeszélő költeményének előszavát is hibátlanul felmondta, állítólag művészi hangsúlyokkal. Dzsingisz vallomást is tett: fotografikus emlékezete van; mindig a papírra vetett szöveg lebeg előtte, benne a megjegyzett kulcsszavakkal, állítólag angolul is így tanult meg. Regényt is így olvas, főleg történelmit. Kedvenc alakja Dzsingisz kán, mert a mongol uralkodó története egyenesen elbűvölte.

Csoda? Dzsingisz kán lábai előtt egy világbirodalom hevert megadóan! Lehet ennél szebb álma egy szépelgő léleknek a huszonegyedik századi mucsai ugaron?
Mostanában, hogy más álmodozók szerint Dzsingiszünk megérett rá, hogy köztársasági elnökké válasszák, úgy gondolhatja, kell is egy igazi példakép neki, akire hivatkozhat. (Elvégre beteljesedhet egyszer már a (rém)kép az országot igába hajtó, törpe lovakon nyargalászó, rút, görbe lábú ázsiai fajzatokról…)

Dzsigiszünknek lova és világbirodalma sincsen, ő inkább hidakon lovagol mostanában, a kicsi és még kisebb közé építget pallót, s ezért csupa elismerő bókokkal illetik. Vagy három hete azt írták neki egy helyütt: szolid politikus – többségi méltatásról van szó! –, egyetlen hibával: hogy magyar, bár ez nem mindig testi vagy lelki hendikep. Aztán a szerző (Lukáš Krivošík) mégis eljátszott a gondolattal, mi minden szólhatna Dzsingiszünk elnökjelöltsége mellett, ha mégis úgy döntene, vállalja, s a támogatás is összejönne neki. Tanulságos dolgokat írt le. Felhozta egyrészt: hogy Szlovákiának volt már egy „nemzetiségi hátterű” elnöke, Rudolf Schuster, akinek senki nem vetette szemére német származását, s abból soha nem is keletkezett probléma az elnöki palota táján. És Dzsingiszünknek még Ivan Gašparovičcsal szemben is van egy előnye: „mindketten tudnak szlovákul, de a Híd elnökének a szavaiból mindig kiderül az is, mit akar mondani”. Ráadásul. „a politikában eltöltött sok év alatt nagyon sok jó szolgálatot tett Szlovákiának. Ha elnök nem is lesz belőle (és a jövőben nem rontja el a dolgokat), egyszer életművéért nagyon magas állami kitüntetést kaphat. Ma az ország déli részén a szlovákok és magyarok között, de a nagypolitikában is nyugodt légkör uralkodik, s visszatekintve ez magától értetődőnek tűnhet. De a mi országunk húsz évvel ezelőtt Jugoszlávia véres széthullása idején jött létre, és sehol nem volt megírva, hogy nem lehet hasonló helyzet. Bugár pragmatizmusával, objektivitásával, visszafogottságával, természetes vezéri adottságaival és nem utolsósorban humorával sokat tett azért, hogy a szlovákok és magyarok viszonya az ország déli részén soha ne fajuljon erőszakká. Fokozatosan kirekesztette az MKP-ból a nacionalistákat, és ellene szegült Orbán Viktornak is abban az időben, amikor a magyar miniszterelnök népszerűsége és a hatalom csúcsán állt. Ráadásul Bugár háromszor (1998, 2002, 2010) olyan koalíciós szlovák kormányt támogatott, amely jelentős mértékben előre mozdította Szlovákiát. A magyar kisebbség politikai súlyának és annak köszönhetően, hogy a reformer jobboldal pártjára állt, országunk az elmúlt évtized közepére legyőzte Magyarországot gazdasági teljesítményével is. És tekintettel Orbán demokrácia-felfogásának nemzetközi kifogásolására, Szlovákia mára a politikai kultúrában is megelőzte déli szomszédját” – írja Krivošík (aktuálne.sk), aki szerint egy szlovákiai magyar ennél nagyobb érdemeket produkálni aligha képes. Azt állítja, ha nem Bugár a szlovákiai magyarok vezére, az elmúlt két évtized egészen másképpen is alakulhatott volna. De mielőtt még teljes mértékben Dzsingiszünk lába elé vetné magát, visszahőköl, és figyelmeztet:  „A lebo Béla frázis, vagyis Bugár személyisége a legnagyobb devizája  (Bugárnak), de a leggyengébb pontja is egyben. Egyetlen politikus sem lesz itt örökké. A nemzetek közötti viszonynak ezért valamiféle szilárdabb alap is kell, mint a vezér személyisége. Jelenleg nem látni olyan politikust, aki Bugárt helyettesíthetné. De neki magának mindezért nem kellene elhinnie saját maga kivételességét. A gőg ugyanis mindig előfutára a bukásnak.”

Aztán azt is papírra veti a szerző, hogy a magyar kisebbségben dolgozó gazdasági érdekek is problémát jelenthetnek neki, bár erről a szlovák sajtó alig-alig ír. A Gorilla-ügy kapcsán nyilvánosságra hozott Magyar Gorilla szerinte azt bizonyítja, „a magyar gazdasági körök már régen asszimilálódtak a szlovák korrupcióba”, s ezek olyan gyanút vetnek fel, amelyek a legnépszerűbb politikust is megfoszthatják legitimitásától. „Bugárt a botrányok eddig elkerülték – írja. – Kétségkívül annak a bölcs döntésének köszönhetően, hogy mindig széles ívben elkerülte a kormányzati tisztségeket és kizárólag a parlamentben maradt.” A Bugárra váró mostani négy ellenzéki évet kedvezőnek tartja a szerző, mert egyrészt nem kell kormányzati felelősséget viselnie, másrészt: „neki és politikusainak pedig elég ideje marad arra, hogy végleg kiirtsák a politikából a konkurens MKP-t”.
Hogy Dzsingiszünk is hasonlóképpen gondolkodhat, azt néhány, az elmúlt napokban elkövetetett tette bizonyítja. Leült például egyeztetni a konkurens MKP-val azt követően, hogy előzetesen a legfelsőbb szintű pártközi egyeztetésről hallani sem akart. A tárgyalás után meg világgá kiáltotta, hogy tárgyalni lehet, de sok az olyan kérdés, amelyben nem értenek egyet, meg sok a személyes sérelem is, amit csak úgy nem lehet elfelejteni, de „az embereket nyomasztó témákról beszélni kell”, és fontos, „hogy a választók azt lássák: csökken a feszültség a két párt között”.

Kis idő múlva – még a tárgyalás napján – derült ki: véletlenek nincsenek. Dzsingiszünk a kormányhivatal vezetőjével készült tárgyalni az általa delegálandó kisebbségügyi kormánybiztosról és annak jogköreiről. Meglehet, ehhez várták (volna) el tőle, vigye az MKP áldását is, hogy a kicsi és még kisebb viszonya szilárdabb alapokon épülgessen. Kis hatalom is hatalom. Mert Dzsingiszünk egyetlen korábban meghódított posztot sem szeretne feladni; „mint volt kormánypárt, szeretnénk megőrizni a maximumot”- mondta, s különösen a volt kisebbségi kormányalelnöki poszt torzóját, benne elsősorban a kultúrára szánt pénzek el- és kiosztását, annak az eldöntését, ki a jó és ki a rossz felvidéki magyar, hogyan kell helyesen gondolkodni. Neki ez a döntő. Hiszen Dzsingiszünk szerint a pénzosztás maga a kulturális autonómia, mellesleg pedig az egyik legjobb eszköz arra, hogy végleg kiirtsák a politikából – és egyéb területekről is – a konkurenciát. Az ellenzéki karéjból így most kormányozni is akar, meg ellenzékegyesítő szerepet is szán magának. A se kint, se bent helyzet sem zavarja, megtalálta a bűvös ráolvasás igéjét: minél többet megőrizni abból, amit az előző kormány elért. Dzsingiszünk azt írja: „A kormánybiztos elsőként figyelmeztethet minket, ha a törvények javaslataiban vagy módosításakor kisebbségi jogsértés fenyegetne (…), és fontosak nekünk a jogkörei is, hogy szükség esetén cselekedni tudjon”.

A huszonegyedik századi mucsai ugaron felcseperedett Dzsingisz, aki nemrég még azzal szembesült, saját maga állította kormányalelnöke a baráti pártokból összefésült kormányban sem tudott „szükség esetén cselekedni” kisebbségi ügyekben, most az ellenség fizetett alkalmazottjától remél megoldást.
Elbűvölő…

-ngyr-