34208

2012. június 1-3-a között megrendezett háromnapos jótékonysági koncertsorozat a szervezőknek csalódást okozott.

Ismert magyarországi és szlovákiai zenekarok adtak koncertet Krasznahorka várának megsegítésére. Fellépést vállalt a Luigi, Postás Józsi, Delhusa Gjon, 3+2 együttes; Vörös István, Zöld a Bíbor Band, P. Mobil, Fantomasz; Dolly Roll, Hevesi Tamás, Takáts Tamás és a Dirty Blues Band, Piramis Plusz és még sokan mások.
LINAJE és Három Rózsa polgári társulások és Krasznahorka Önkormányzata szervezésében megrendezett jótékonysági rendezvénysorozat iránt viszont nem volt nagy érdeklődés. A vártnál sokkal kevesebben vettek részt a koncerteken. Legnár Péter, a Három Rózsa polgári társulás vezetője a szervezők nevében a TA3-nak nyilatkozva fejtette ki csalódottságát az érdektelenség miatt, melyhez szerinte az időjárás is hozzájárult. Az emberek viszont úgy nyilatkoztak, hogy a belépők túl drágák a számukra, akik jelen voltak, viszont úgy nyilatkoztak, hogy megérte, hiszen jótékonysági akciót, a vár újjáépítését támogatták. Bibiana Ondrejková társszervező is csalódottságának adott hangot, nem mellesleg megjegyezte, hogy olyan jelenséggel találkozott, amikor az emberek a vár falain kívül söröztek, s nyilván többet költöttek az italra, mint amennyibe egyáltalán a jegy került.
A szervezők bíznak benne, hogy június 3-án, vasárnap nagyobb lesz az érdeklődés, ezen a napon a fellépő zenekarok közt van Dolly Roll, Hevesi Tamás, Takáts Tamás és a Dirty Blues Band, Piramis Plusz.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34126″}