34152

Június 27-én a parlament elé terjesztették a törvényt, melyben életjáradékot szorgalmaznak az érmes olimpikonok részére. A törvényt a Most-Híd párt készítette elő, a Smer-SD viszont nem támogatta.

“A törvény célja legjobb sportolóink munkájának elismerése volt, akik sikeresen szerepeltek az olimpián – beleértve a paralimpikonokat is. A parlamenti vita során több képviselő is felszólalt, akik alapjában véve nem voltak a törvény ellen. Több megjegyzés is elhangzott a vita során, melyekkel ki lehetett volna egészíteni a törvényt, és így kerülhetett volna második olvasatba. Igyekezetünket azonban a Smer-SD képviselői nem támogatták.
Egy hónap múlva veszi kezdetét a londoni olimpia. Szerettük volna sportolóink tudtára adni, hogy a politikai elit nem feledkezett meg róluk, és jövőjüket az aktív sportkarrier befejezése után is biztosítani kívánja. Sajnos, igyekezetünk nem járt sikerrel. Meglátjuk, hogyan fognak egymással versengeni politikusaink egy közös fényképért azokkal a sportolóinkkal, akik dobogós helyezést érnek el a londoni olimpián” – nyilatkozta Éresk Árpád, s ígéretet tett, mint volt sportoló és edző nem adja fel, s újra megpróbálja…

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34152″}