34236

A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szimpóziumot rendez 2012. június 8-án, pénteken 9 órától a budapesti Magyarság Házában.

A rendezvény kezdetén köszöntő beszédet mond Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár. 

A délelőtt folyamán három bevezető előadás, majd két országtanulmány hangzik el. Az előadók között szerepel többek között Andrássy György, Péntek János, Kardos Gábor. Szlovákiát Horony Ákos mutatja be. A nyelvstratégia nyelvészeti megalapozottságának fontosságáról Kiss Jenő szól, Juhász Hajnalka A nyelvi jogok helyzete az Európai Unióban: korlátok és lehetőségek címmel tart délután előadást.
Ezt követően kerekasztal-beszélgetés során vitatják meg nézeteiket és véleményüket a résztvevők a nyelvi jogok kiterjesztésének lehetőségeiről, valamint a nyelvhasználati útmutatókról.
A rendezvény pontos helyszíne: Budapest, I. kerület, Szentháromság tér 6.

A rendezvény pontos programja Eseménynaptárunkban található. 

Felvidék.ma