34380

Szered városa befalaztatott egy kaput a cukorgyár melletti betonkerítésen, amely a helyi romatelepet keríti körbe. Így az ott élő romák már csak egy kijáratot tudnak használni.

A város azzal indokolta lépését, hogy a romák teleszemetelték a környéket és nem fizettek szemételszállítási díjat. Az érintettek arra figyelmeztettek a sajtóban, hogy a város ezzel a lépésével korlátozza a mentők bejutását a területre. A befalazott kapu nélkül raboknak érzik magukat.

Martin Tomčányi polgármester szerint a környék biztonságának és rendjének érdekében meg kellett lépniük ezt a lépést. A közeli töltésen sétálók ugyanis sokat panaszkodtak az ott tapasztalható trágárságokra, a rendetlenségre és piszokra. A befalazott rozsdás kapu környéke egy nagy szemétdomb volt.

„Ez a végleges megoldás. Most már rend van ott, és nem halmozódnak tovább az adósságok a szemét miatt. Beállítunk nekik az udvarba egy nagy konténert, mait majd akkor szállítunk el, ha fizetnek érte.” – nyilatkozta a Pravda napilapnak Szered polgármestere.

Ha az ott lakóknak nem lesz erre pénzük, közmunkában, pl. utcasöpréssel, le is dolgozhatják a szemét elszállításának díját. A polgármester elmondta továbbá azt is, hogy a helyi vajdával előre megegyezett befalazásról. A vajda azonban azt nyilatkozta a Pravdának, hogy más választása nem volt.

A telepen élők nehezményezik, hogy őket nem kérdezte meg senki és rasszizmust emlegetnek. Szerintük nem volt gond a szeméttel. Állítólag a polgármesterhez készülnek magyarázatot követelni.

Szeredi lakosok elmondása szerint a helyzet tarthatatlan. A rengeteg szeméttel együtt a környéket ellepték a patkányok. A romák a szemük láttára árulták a drogot és rendőrség nem tett semmit. A támadások is mindennapossá váltak a telep környékén. A befalazott kapuval bár nem oldódik meg a helyzet, de remélik, hogy legalább elviselhetővé válik.

A roma telepek körüli falak néhány éve jelentek meg Kelet-Szlovákiában – Osztrópatakon, Gálszécsen, Tőketerebesen, Nagymihályban és Kislomnicon.

SITA nyomán Felvidék.ma

Fotó: seredonline.sk