34474

A Molnár Attila vezette Csenkey Baranta csapat kezdeményezésére június 23-án rovás helységnévtáblákat avatnak Csenkén és határában.

A táblák Csenke község három bevezető útja elé, három Vajasvatára és kettő Csörgére kerül, mely települések szintén Csenkéhez tartoznak. A táblákat Molnár Attila álmodta meg, s szerkesztette meg grafikailag. A kivitelező egy csallóközkürti mester, aki kedvezményes áron készítette el. A rovás a Magyar Adorján féle ABC szerint íródott a táblákra.
Az avatási ünnepség június 23-án, szombaton 16 órakor kezdődik a helyi kultúrházban, ahol előbb Csobolya József, a Magyar Állami Operaház énekese lép fel, majd Salgó Gabriella tart előadást a rovásírásról. Ezt követően 18.00 órától kimennek minden település egy-egy táblájához, ahol hivatalosan a székely, a palóc és a magyar himnuszokkal avatják fel a táblákat. Molnár Attilától megtudtuk, hogy az akciót a Magyar Csodaszarvas Egyesület támogatja, s az avatáson részt vesz az egyesület tiszteletbeli elnöke, Gaudi Nagy Tamás is. Képviselteti magát a rendezvényen több civil szervezet, a helyi cserkészek, Dunaszerdahelyről a Magyar Megmaradásáért pt. is jelen lesz, de szeretettel várnak minden érdeklődőt. A táblák felavatása keretében a civil szervezetek képviselői mondanak avatógondolatokat. A táblaszentelés a barantások által ostorral történik majd, ahogyan a régi pásztorok is ostorcsapással szentesítették meg az átadott emlékeket.
Molnár Attila az avatás kapcsán és a rovásírás jelentőségéről a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy nagyon fontos számára és a csapatának is, hogy végre sikerül kihelyezniük a községben a rovástáblákat. „A rovásban benne van az ősi tudás, ami valójában még nincs is megfejtve. Tulajdonképpen csak az írás részét tudjuk olvasni, a betűk mondanivalóját mi még nem ismerjük teljes mértékben, de minden mozdulatunkban benne van. Fontos számunkra, hogy terjedjen az eszme, hogy megismerjék a magyarok az ősi írásukat és visszajöjjön a köztudatba, s kezdjük el újra büszkén használni” – tette hozzá Molnár Attila.
A vendégek Nyers Csaba rovásírásos naptárait kapják ajándékba.

HE, Felvidék.ma