semjen 5

A miniszterelnök-helyettes szerint a magyar nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha nemcsak az anyaországi, hanem az egyetemes magyarságot is sikerül megerősíteni. Semjén Zsolt a Lakiteleki Népfőiskola Szent-Györgyi Albert Kollégiumának több száz hallgatója előtt június 26-án, kedden azt mondta: “az a küldetésünk, hogy megharcoljunk minden magyarért”.

Olyan nemzetpolitikát kell folytatni, amely az egyetemes magyarság megmaradását teszi lehetővé szerte a nagyvilágban – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.
“A magyarság egy és oszthatatlan mint nemzet, de történelmi okokból kifolyólag, megkockáztatom a mondatot, hogy világnemzet lett, hiszen a világ minden részén élnek magyarok” – tette hozzá Semjén Zsolt.
Közlése szerint akkor lehet sikeres és eredményes nemzetpolitikát folytatni, ha Magyarország sikeres és erős, gazdaságilag, kulturálisan, öntudatában, nemzetközi súlyában mérve erős ország.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a keresztény emberképből kiindulva elkerülhető két szélsőség, a kozmopolitizmus és a sovinizmus. Szerinte az előbbi “nem értékeli a nemzeti létet”, az utóbbi viszont a “nemzet vélt életjoga alapján tagadja más nemzeteknek a létezéshez való jogát”.
Semjén Zsolt azt mondta, hogy a magyar nemzet Szent István óta nemcsak kultúrnemzet, hanem közjogi nemzet is, amelyet a közjog “acélabroncsa” akkor is egyben tartott, amikor politikai okokból és a történelem viharaiból következően pusztán a kulturális nemzet szétesett volna.
“Ezt fejezi ki egyébként a Szent Koronához való kötődés” – tette hozzá.
Semjén Zsolt a kormány egyik sikertörténetének nevezte, hogy eddig 290 ezer honosítási kérelem érkezett, és a kérelmezők közül már csaknem 200 ezren letették a magyar állampolgársági esküt.
Remény van arra, hogy a ciklus végére eléri a félmilliót a honosított állampolgárok száma – mondta a miniszterelnök-helyettes.

MTI nyomán Felvidék.ma