fico-robert08

A Focus hírügynökség által végzett felmérés szerint Robert Fico eddigi kormányzása vegyes érzelmeket vált ki a választópolgárokból.

A polgárok nagy része egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy milyen döntéseket hozott Fico és pártja a több mint 100 napos kormányzás során – derül ki a felmérésből. A válaszadók 47 százaléka nem tudott megemlíteni egyetlenegy olyan jó döntést vagy lépést sem, mely Fico kormányához fűződne.
Konkrét pozitív lépésekről a válaszolók 41 százaléka számolt be. 2006-ban a pozitívumokról beszámolók aránya 60 százalékos volt. A megkérdezettek 10 százaléka a legnagyobb pozitívumként a kormányalapítás módját élte meg, vagyis azt, hogy egy párt alapított kormányt, történetesen a SMER-SD. Sokan viszont épp ezért nagyobb stabilitást várnának el – mutatják a felmérés eredményei.
Ugyanakkor a választók szemében pozitív színben tünteti fel Fico pártját az a tény, hogy a kormány tagjai próbálják megtalálni a közös hangot az ellenzékkel, illetve próbálnak együttműködni más ágazatok képviselőivel. A választók szemében szintén pozitívumként hat, hogy Fico és pártja a kisebbséget képviselői Most – Híd párt politikusai számára is biztosított bizonyos pozíciókat.
Az érem másik oldala, a negatívumok keresése Fico kormányzása kapcsán. A megkérdezettek 48 százaléka nem tudott hozzászólni ehhez a kérdéshez, további 3 százalék nem látott semmit kivetnivalót a jelenlegi kormány munkájában. A többi válaszadó viszont egyértelműen az adózási törvények módosítását említette meg, melyek a gazdagabb réteg, illetve a banki szektor adóterheit növelték meg. A megkérdezettek szintén negatívumként élik meg a nyugdíjakat érintő tervezett módosításokat is. A válaszolók 3 százaléka kritikus szemmel nézi annak a javaslatnak az elfogadását, mely szerint Szlovákia mentőövet, támogatást nyújt az anyagi csőd közelébe került európai államoknak.
A Focus és a Nyilvános Kérdések Intézete (IVO) ezen felmérését június 5. és 11. között készítette. A felmérés lényege az volt, hogy egy átfogó képet kapjanak arról, hogy miként vélekedik a közvélemény az aktuális társadalmi és politikai kérdések tekintetében. A kérdezőbiztosok 1026 embert kérdeztek meg. Az eredmények elemzése során figyelembe vették az IVO által előzőleg végzett felmérések eredményeit is.

Aktuality.sk nyomán, k.é.