34698

Úgy tűnik, a választások után sem lesz változás abban, hogy a Szlovákiában élő magyarok csak az ottani állampolgárságuk elvesztésével vehetik fel a magyar állampolgárságot – véli a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Berényi József.

A politikus a Kossuth Rádió 180 perc műsorában azt mondta, korábban Robert Fico miniszterelnök tavaszi újraválasztásával láttak némi reményt a helyzet megoldására. A pozsonyi kabinet vezetőjének nyilatkozatai azonban szertefoszlatják azokat.

Berényi József azt mondta, egyelőre nem lát előrelépést. A jelen helyzet azt bizonyítja, hogy Szlovákiába továbbra is nagyon komoly bizonytalansági tényezőként kezelik a helyi magyarságot, holott a Szlovákia és Magyarország szövetséges államok. Az MKP elnöke közölte, jövő héten a külügyi államtitkárok részvételével szlovák-magyar külügyi vegyesbizottsági  megbeszélés lesz, és a párt bízik benne, hogy az ügyben ott előrelépés történhet.

Közben lezárult a kettős állampolgárság érdekében indított aláírásgyűjtés Szlovákiában, az íveket pénteken vitték el a pozsonyi kormánynak. A kettős állampolgárságért küzdő petíciós bizottság Gubík László vezetésével a szlovák belügyminisztériumban adta át az összegyűjtött 18 300 szignót.

Gubík László – a VIA Nova Ifjúsági Csoport elnöke – volt az első szlovák állampolgár, aki nyíltan vállalta, hogy felvette a magyar állampolgárságot, ezért a hatóságok törtröltéák a szlovák állampolgárok listájáról. „Azért küzdöttünk az elmúlt hónapokban, hogy egyrészt fölhívjuk a figyelmet erre a problémára, másrészt pedig, hogy elérjük azt, hogy eltöröljék az alkotmányellenes törvénymódosítást, és hogy a Szlovákiában élő polgárok – legyen az magyar vagy bármilyen más nemzetiségű – felvehessen egy másik állampolgárságot is anélkül, hogy elveszítse a szlovákot” – mondta a magyar ifjúsági mozgalom vezetője.

A szlovák alkotmánybíróság szerdán közölte döntését, hogy nem függeszti fel az állampolgársági törvény hatályát, amíg vizsgálja annak alkotmányosságát. A beadvány a Híd-Most párt képviselőitől érkezett tavaly ősszel, a testület azonban még nem határozott az ügyben. A szlovák alkotmány jelenleg kimondja, hogy senkitől sem vehető el akaratán kívül állampolgársága.

Felvidék.ma, Kossuth Rádió

{iarelatednews articleid=”34669,34650″}