34670

Míg a bírósági szakértők zéró toleranciát hirdetnek az alkoholfogyasztással kapcsolatban, a Most-Híd párt újra megvitatná az alkoholfogyasztás kérdését a kerékpárosok esetében.

A párt által benyújtott javaslat szerint a kerékpárosok engedélyezett véralkoholszintje 0,5 ezrelék lehetne.
Andrej Hrnčiar elmondása szerint a párt ezzel a kezdeményezésével nem népszerűsíteni szeretné az alkoholfogyasztást, épp ellenkezőleg, kemény büntetéssel súlytanák azokat, akik nagy mennyiségű alkohol elfogysztása után ülnek volán mögé, illetve súlyosan ittas állapotban használnák kerékpárjukat.
Súlyos büntetések, illetve figyelmeztetések vannak érvényben, amelyek a törvények betartására kötelezik a közúti közlekedés résztvevőit.
A Most-Híd kezdeményezése tulajdonképpen a felesleges szigorítások eltörlését jelenti – mutatott rá az interpelláció lényegére Solymos László elnökségi tag.
Solymos hozzátette, hogy kezdeményezésükhöz szeretnének támogatást kapni a többi párt részéről is, mivel ahogy Solymos fogalmazott, a kerékpárosok nem oszthatóak jobb- és baloldaliakra.
Amennyiben az interpelláció támogatásra találna, a gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a megengedett alkoholfogyasztás férfiak esetében egy liter sör, esetleg 300 ml fehérbor lenne. Nők esetében az engedélyezett mennyiség 600 ml sör, illetve 200 ml fehérbor lenne.
Hrnčiar nyilatkozatában kiemelte, hogy a 0,5-ös véralkoholszint Európa legtöbb országában engedélyezett.
Most-Híd ezen interpellációját kizárólagosan a kerékpárosokra szeretné kiterjeszteni, mivel félő, hogy e téma tekintetében a gépjárművezetők esetében visszaélésektől kellene tartani.
A Most-Híd felkérte a túrocszentmártoni egyetem orvosi karának szakértőit egy tudományosan alátámasztott szakvélemény megírására. A szakértők szintén alátámasztották a zéró tolerancia szükségtelenségét, mivel a berendezések olykor tévesen reagálnak. 0,2 ezreléknyi alkoholszintet már abban az esetben is jelez a készülék, ha nem történt alkoholfogyasztás, csupán az illető bizonyos összetételű élelmiszereket fogyasztott.

Webnoviny.sk, SITA nyomán Felvidék.ma