34640

Újabb földközeli kisbolygót fedeztek fel az MTA Csillagászati és Földtudományi Központ Piszkéstetői Csillagvizsgálójában készült felvételeken.

A  közel merészkedő égitestet ezúttal egy felvidéki amatőrcsillagász, az érsekújvári Kürti István vette észre a képeken – adta hírül a Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja.

A kisbolygó helye rendesen a Mars és a Jupiter pályája között van, de időnként elszabadulhatnak ebből az övezetből, és olyan pályára állhatnak, amely jelentősen megközelíti bolygónk pályáját. Földközeli kisbolygónak hívunk minden olyan égitestet, amely 1,3 CsE-nél jobban megközelíti a Napot (a Föld 1 CSE-re, a Mars átlagosan 1,52 CsE-re kering csillagunktól). Ez még nem jelenti azt, hogy keresztezhetik is a földpályát, de ezekre a kisbolygókra hosszabb távon érdemes odafigyelni, mert pályájuk változhat úgy, hogy valóban veszélyessé válnak.

A kisbolygók keresésének kulcsa az elmozdulásuk észrevétele, vagyis megtalálásukhoz legalább kettő, de inkább három felvételt kell készíteni az égbolt ugyan azon részéről, melyek között ideális esetben legalább negyed órás különbséget kell hagyni. Mivel az egyes felvételek 2-3 perc expozícióval készülnek, egymás után 4-5 területet is felveszünk, majd ugyan abban a sorrendben még kétszer megismételjük a képeket. Mivel az új kamera hatalmas területet rögzít a felvételek átvizsgálása szoftveresen történik. Az erre a célra írt a program magától azonosítja a három felvételen időarányos mértékben elmozduló égitesteket. Csakhogy az automatikus azonosítás nem tökéletes. A halvány égitesteket, vagy azokat, amelyek az egyik felvételen összeolvadnak egy fényesebb csillaggal, nem veszi észre a program. Ezeket azonban könnyedén azonosítja az emberi agy, amely ebben a témában még mindig ügyesebb, mint a számítógépek! A felvételek átnézése azonban hatalmas munka, melyet a képeket készítő, majd az automata szoftver hibás azonosításait is ellenőrző észlelő csillagász már nem tud elvégezni.
Ilyenkor lépnek a színre a lelkes diákok és amatőrcsillagászok, akik számos külföldi programnak végeznek hasonló munkát. Megkapják és átnézik a a képeket a gépek által elszalasztott kisbolygók után kutatva.

Így csatlakozott a piszkéstetői csoporthoz Kürti István, érsekújvári amatőrcsillagász is, aki szabadidejében már több éve dolgozott amerikai megfigyelőprogramok archív anyagainak feldolgozásán, átnézésén, és számos felfedezést mondhatott magáénak, többek között földközeli aszteroidákat is talált már. A másfél éve kezdődött együttműködés során számos főövi, a Mars és a Jupiter között keringő égitestet talált a piszkéstetői felvételeken, de földközeli égitest nem akadt a hálójába. Egészen június 16-áig…

Az érdeklődők a  teljes cikket, felvételekkel és ábrákkal gazdagon illusztrálva elolvashatják ITT.

Felvidék.ma/hirek.csillagaszat.hu