34694

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2012. július 9–15. között második alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet – folytatva a tizenöt éves múltra visszatekintő, az Állam- és Jogtudományi Kar szervezte Budapesti Nyári Egyetem hagyományát.

A négy szekcióban zajló programra Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék magyar ajkú fiataljai érkeznek.

A szervezők lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy a hazánk határain kívül élő fiataljaink az anyaországban anyanyelvükön képezhessék tovább magukat, szaktárgyuk egy-egy speciális területén. Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Délvidék magyar ajkú diákjait várjuk a legnagyobb és legrégebbi magyarországi egyetem kifejezetten nekik szervezett kurzusaira. A szakmai képzésen túl széles körű kulturális programok szervezésével biztosítjuk, hogy megismerhessék a város nevezetességeit, valamint bepillantást nyerhessenek a pezsgő budapesti diákéletbe.
A megnyitó időpontja 2012. július 9.00 óra, helyszíne: ELTE Aula Magna (1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. I. em.). Ezen a napon a határon túli egyetemek vezetői, valamint az ELTE vezetése megbeszélést folytatnak Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár asszonnyal és az érintett kormányzati szervek képviselőivel a határon túli magyar hallgatókat célzó magyar nyelvű felsőoktatási kínálat fejlesztéséről.

A megnyitó ünnepségen beszédet mond:
Mezey Barna, az ELTE rektora
Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter
Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos
Csomós Miklós, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese

A rendezvényt megtiszteli jelenlétével:
Potápi Árpád János, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke
Balázs Ervin, a MAB elnöke

Az ünnepélyes megnyitót követően a rendezvény nyitóelőadását Thukydides és a hatalom kényszere címmel Ritoók Zsigmond Bolyai-díjas akadémikus, az ELTE professor emeritusa tartja, majd az alábbi szekciókban folytatódik a munka.

A nyári egyetem, melynek a mottója Egységben a tudomány a következő négy témában indul:
•Jogtudományi szekció: Európai hatások a magyar jogban
•Természettudományi szekció: Otthonunk a Föld – Tudomány bolygóink megőrzéséért
•Humántudományi szekció:Többnyelvűség a humán és természettudományokban
•Informatikai szekció: Programozási nyelvek fejlődési irányai

A nyári egyetem lezárásaként a hallgatók ellátogatnak Egerbe, ahol a városnéző séta után a Székesegyházban adnak orgonahangversenyt a tiszteletünkre, majd a nap végén borkóstolón vesznek részt a Thummerer Pincészetben.

Az ELTE az ország vezető egyetemeként elkötelezett a környező országok magyar nyelvű felsőoktatásával ápolt szoros tudományos-oktatási kapcsolatok iránt. Az Egyetem professzorai aktív segítői a határon túli magyar oktatásnak, a mostani rendezvénnyel pedig az ELTE oktatási és tudományos kiválóságát a Kárpát-medencei magyar fiatalok még szélesebb körének teszi közvetlenül is elérhetővé.

Felvidék.ma