34756

A Rákóczi Szövetség 2012. július 16- 21-e között 15. alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei történelemtanár táborát.

A rendezvény témája: Visegrádtól Visegrádi. A magyar történelem nagy pillanatai.
A rendezvény helyszíne: Gyöngyös, a Károly Róbert Diákhotel
A rendezvény célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a Kárpát-medencei és a visegrádi országokból érkező történelem szakos tanároknak, hogy megismerjék mind a magyarországi, mind a szomszédos országok történelem oktatását, illetve lehetőséget biztosít szakmai továbbképzésre, valamint emberi és intézményi kapcsolatok kialakítására. Az idei táborban a résztvevő tanárok száma 140 főt tesz ki – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Csáky Csongor főtitkár.

A rendezvény előadói között szerepel: Németh Zsolt, Halzl József, Magda Sándor, Gyurgyík László, Peter Kónya, Gebei Sándor, Takaró Mihály, Molnár Imre, Turcsány Péter, Tőkéczki László, Piotr Stucharski, Rácz György, C. Tóth Norbert, Bogár László, Oborni Teréz, Zsoldos Attila, Gecse Géza, Szomolányi Attila, Simon János, Raffay Ernő.

A tábor a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja.

A rendezvény pontos programtervezete Eseménynaptárunkban tekinthető meg.

Felvidék.ma