34758

Megalakulásának második évfordulóját ünnepelte a napokban az Egy Jobb Komáromért polgári kezdeményezés. Less Károlyt, a szervezet egyik képviselőjét kérdeztük.

„Az út rögös, munkával, tettekkel teli volt. Nem magunkért, a közösségért. Maroknyi csapatunk mindig óriási vehemenciával, jókedvvel veti bele magát a munkába. Mindegyikünk elszánt, erkölcsös és határozott nemzettudattal rendelkező egyén. Elmondhatom, hogy hangadó közösséggé formálódtunk” – nyilatkozta Less Károly a szervezet egyik képviselője.
S mint ahogyan arra emlékszünk, a Egy Jobb Komáromért polgári kezdeményezés története sem indult zökkenőmentesen. „Pár hónappal az önkormányzati választások előtt jöttünk össze. Jó néhányan világmegváltó tervekről beszéltek. Mondtam a srácoknak, ezzel várjunk még. Csináljunk egy kis dolgot, melynek közösségépítő jellege van. Süket fülekre találtam. A harmadik gyűlés után határoztunk, hogy rendbe rakjuk az Erzsébet szigeten található Jókai filagóriát” – emlékszik vissza a kezdetekre Less.
Azt véghezvitték. Az idő előrehaladtával néhányan lemorzsolódtak, mint megtudtuk, úgy gondolták, hogy a párt logó alatt sikeresebbek lehetnek, mint függetlenként. De jó néhányan kitartottak az eszméik mellett. „Nem is jutottunk be a városatyák közé, de a többiek, kik visszapártoltak, ők sem. Persze jöttek volna újra vissza. Jót mosolyogtunk a jegenyefa hajladozásán” – mondja Less Károly, majd kérésünkre, hogy foglalja össze az elmúlt két esztendő tevékenységét, így válaszol:
„Választási eredményektől függetlenül keményen dolgoztunk. Saját időnket, energiánkat, pénzünket nem kímélve. Folyamatosan véradásokat szervezünk a komáromi kórház javára. Provokatív szövegeket mostunk le közhelyekről. Négy tonna árut gyűjtöttünk össze és vittünk Devecserre az iszapkatasztrófa áldozatainak. Előadásokat szerveztünk híres magyar közéleti személyiségekkel, úgy mint Prof. Papp Lajos, Szaniszló Ferenc, Tőkés László, Izsák Balázs. Lépéseket tettünk az önrendelkezés, önellátás ügyében, más civil szervezetekkel megemlékeztünk a kitelepítésekről, a komáromi katolikus temetőben az Endresz csoporttal karöltve felújítottuk az 1919-es hősök síremlékét. Társszervezők voltunk a szeptember 1-jei nagygyűlésen, harcolunk a kétnyelvű feliratokért (helyi vállalkozások, Szlovák vasút, CBA…stb.), emlékművet emeltünk gróf Eszterházy János mártírpolitikusunk emlékére” – sorolta azokat a tetteket, melyeket megcselekedtek az eltelt két esztendő alatt.
A csapat tagjai és szimpatizánsai július 7-én egy baráti összejövetelen, gulyás mellett értékeltek, s tanácskoztak. A találkozót megtisztelte jelenlétével több komáromi közéleti személyiség is. Fényképek az Egy Jobb Komáromért polgári kezdeményezés faceboook oldalán tekinthetők meg.
„Harcunkat tovább folytatjuk, elképzeléseinket valóra váltjuk. A kétnyelvűség, az oktatás és a gazdaság terén képzeljük el jövőbeni építő munkánkat. Erre kérve Komárom, Felvidék és Isten áldását” – fűzte hozzá Less Károly.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34679,32828,31138,30707,27264″}