Tomáš Borec, szlovák igazságügy miniszter július 30-án, hétfőn bejelentette, Szlovákia kérni fogja Csatáry László kiadatását. Érthetetlen, hogy Szlovákia már korábban miért nem tette meg ezt a lépést.
Ugyanis az 1948-as halálos ítélet érvényben volt és az emberiség elleni bűntettek nem évülnek el és nyilván a szlovák hatóságok tudomására jutott hivatalosan is Csatáry holléte a kilencvenes évek közepén. Így már akkor kérhették volna kiadatását. 1995-ben még számos tanú élt, akik már azóta távoztak az élők sorából.
Az egykori kassai ügyész Ján Šanta a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy 1996-ban a kanadai igazságügy minisztérium ottawai központú emberiség elleni és háborús bűnösökkel foglalkozó osztálya felkérte Szlovákiát, nyújtson segítséget egy vádirat kidolgozásához. A kiválasztott holokauszttúlélőket Šanta, a kassai Kerületi Ügyészség akkori ügyésze hallgatta ki. Ezt hozzám intézett levelében a mai napon megerősítette. Mivel jelenleg a Különleges Ügyészségen dolgozik, az üggyel azóta nem foglalkozott.
Csatáry a Magyar Hírlapnak azt mondta, őt azért fosztották meg kanadai állampolgárságától, mert eltitkolta a hatóságok előtt, hogy rendőr volt. Elmondása szerint, más kifogás nem merült föl személyével kapcsolatban és a csehszlovákiai halálos ítéletről sincs tudomása. Csatáry említett véleménye az egykori kassai ügyész nyilatkozatával ellentétben áll, hiszen a kanadai hatóságok a nyomozás után fő vonalakban tisztában lehettek Csatáry egykori szerepével.
Ján Sitár, a Szlovákiai Központi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke, aki maga is gyakorló ügyvéd, Pozsonyban július 24-én azt nyilatkozta, hogy szerinte a kassai levéltárból akkor tűnt el Csatáry ítélete és egyéb fontos iratok, amikor 1995-ben a kanadai hatóságok érdeklődni kezdtek iránta. Erre vonatkozóan azonban semmilyen konkrétumot nem árult el. Azt sem, mire alapozza gyanúját. Ezt Dr. Milena Ostrolúcka, a területi levéltár igazgató asszonya nem tartja valószínűnek. Emília Kočišová, a szlovák belügyminsztérium munkatársa véleménye szerint, a halálos népbírósági ítéletek esetében, ezeket kiemelték az aktákból és nem adták át a levéltáraknak. Ez jellemző az akták 90%-ára – mondta. Ez történhetett 1986-ban Csatáry esetében is.
Az aktában fellelhető iratok számozása nem enged semmilyen hasonló beavatkozásra következtetni. Ezért elképzelhetetlennek tartjuk, hogy valaki az ítéletet onnan emelte volna ki. Ha már valaki Csatárynak így szeretett volna segíteni, akkor naiv volt. Ugyanis az ítélet több példányban készült és még számos helyen meglehet. Az egyik példány a Nemzeti Emlékezet Hivatalából került elő, de csak idő kérdése, hogy máshol is felbukkan. Több ráció lett volna abban, ha a rejtélyes segítő az egész aktát eltulajdonítja, de azzal sem ment volna sokra. Hiszen a teljes akta másolata Pozsonyban került napvilágra.
Azért fordultam Šantához, mert az egyik idős hölgynek megígértem, kiderítem, hol teheti meg tanúvallomását a Csatáry-ügyben. Ugyanis hiába fordultam a kassai Kerületi és Járási Ügyészséghez, illetve Bírósághoz, nem tudtak tanácsot adni. Šanta javasolta, a kassai I. sz. Járási Bírósághoz forduljak. Ismételten telefonáltam, de kérdésemre nem tudtak választ adni.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34956,34882,33980,34967″}
