34908

Az Érsekújvári járás Kürt községében július 21-22-én már ötödik alkalommal rendezték meg a borfesztivált.

A fesztivál két nap különböző időjárási körülmények között zajlott, de annak ellenére, hogy szombaton szomorkás, esős idő fogadta a Kürtre látogatókat, mindkét nap nagyon sok volt a vendég. Több ezer látogatója volt a borfesztiválnak, mely tradicionális mesterségekkel és helyi szokásokkal, a borászok fáradtságos, egyedülálló munkájával ismertette meg az érdeklődőket. Kasnyik Tamás, a  fesztivál szervezője szerint a borfesztivállal egy multikulturális fesztivál kiépítése volt a szándékuk, amelynek egy hangulatos, egyedi adottságokkal bíró szőlőhegy ad otthont, és ahol a mesteremberek bemutathatják értékes portékájukat, a fellépők hagyományőrző előadásaikat, a muzsikusok pedig autentikus élő zenéjüket.

Az ötödik borfesztiválnak valódi nemzetközi jellege volt, hiszen öt ország borászai érkeztek Kürtre. Szlovákiából Muzsla, Párkány, Modor, Nagytoronya, Gúta, Kisújfalu, Báb, Szakolca, Felsődiós, Nagykürtös, Búcs, Bajcs, Udvard, Marcelháza, Ógyalla és Bazin képviseltették magukat. Magyarországról öt helyről érkeztek – Bodrogkisfaludról, Somlóról, Egerből, Mátrából és Villányból. Csehországből Bořětice és Milotice településekről jöttek borászok, Szlovénia Lendva, Románia pedig Arad útján volt jelen a kürti borfesztiválon.

Természetesen a házigazda kürti borászok voltak a legtöbben, 27-en kínálták nedűiket. A borfesztiválon csak oylan borok kóstoltatását engedélyezték, melyek minőségéhez nem fért kétség. A helyi borászok 200 mintából választották ki 10-es ajánlatukat.
A fesztivál hangulatát kiváló zenészek színesítették, mint a Kor-Zár, a Somló Tamás & LGT Emlékzenekar, Écsi gyöngyi, Korpás Éva, Goda Marika… és még folytathatnánk. Voltak hagyományőrző és kézműves bemutatók, szentmise, gyermek-játszóház, ételkóstoló, fotókiállítás. Megtartották a “kürti községek” találkozóját is, Felvidékről Hidaskürt és Csallóközkürt, Magyarországról pedig  Erődkürt, Hejőkürt és Tiszakürt önkormányzata is képviseltette magát a kürti Borfesztiválon.

Képgalériánk itt tekinthető meg.