34954

Ivan Gašparovič, köztársasági elnök július 26-án visszahívta hivatalából Václav Krajníkot, a pozsonyi Rendőrakadémia rektorát. A köztársasági elnök ezen döntésével eleget tett Robert Kaliňák belügyminiszter javaslatának – nyilatkozta az elnök szóvívője, Marek Trubač.

Gašparovič, a rektor leváltásáról szóló nyilatkozatot még a londoni olimpiára való elutazása előtt aláírta.
Az akadémia szenátusa 2012. július 12-én hozta meg döntését a rektor leváltásával kapcsolatban. Egy titkos szavazás során a megjelent 17 tag közül mindenki a leváltás mellett szavazott. Jozef Haládik, a szenátus elnöke azzal indokolta döntésüket, hogy a rektor megszégyeníti és beszennyezi az akadémia jó hírét.
A június 29-én tartott razzia során kerültek elő olyan bizonyítékok, melyek kétségbe vonták Václav Krajník feddhetetlenségét. Az ellenőrzés során ugyanis kiderült, hogy a felvételi során visszaélésekre került sor. A rektor pénzbeli juttatásokat fogadott el, illetve egyes esetekben a doktori címek is jogtalanul lettek odaítélve.
A rendőrség a kutatás során 29, a felvételi vizsga során kitöltött kérdőívet vizsgált meg. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy a felvételizők 24 százalékánál manipuláció történt- nyilatkozta még július 2-én Kaliňák belügyminiszter.
Ezenfelül a rendőrség megállapította, hogy minimálisan két jelentkezőtől 5000 eurós juttatást fogadott el a rektor.
Ebben az évben a Rendőrakadémiára jelentkezőknek a negyede anélkül nyert felvételt, hogy tudásáról tanúbizonyságot tett volna.
A múlt héten az Akadémia döntést hozott 29, már felvételt nyert diák kizárásáról.

SITA nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34893,34767,34605″}