35362

Az infrastruktúra-fejlesztésről, a határon átnyúló közösségi közlekedés helyzetéről és munkavállalási kérdésekről is egyeztetett a Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság társelnöki budapesti ülése.

Az esemény vendéglátója a Bizottság Magyar Tagozatának elnöke, Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára volt, aki először találkozott a Bizottság Szlovák Tagozatának újonnan kinevezett elnökéve, Jozef Bučekkel, a szlovák Belügyminisztérium államtitkárával.
A résztvevők áttekintették a Vegyes Bizottság munkája nyomán az elmúlt években elért eredményeket és az előttük álló, megoldásra váró feladatokat. Mint Fónagy János, a Vegyes Bizottság magyar tagozatának alelnöke kifejtette, a bizottság előtt álló fontos feladat az infrastruktúra további fejlesztésének elősegítése, amelyhez szilárd alapot biztosít a két állam kormánya által februárban aláírt keret-megállapodás a közös államhatáron átvezető közutak forgalmi jellegéről. Az idén átadott két Ipoly-híd után újabb két híd építése kezdődhet meg a két kormány megállapodása alapján az északi határfolyón.
Az infrastruktúra fejlesztése mellett jelentős hangsúlyt kapott a határon átívelő közösségi közlekedés helyzete, a vasúti, illetve autóbusz-közlekedés fejlesztésének lehetőségei a határ menti területeken, megkönnyítendő a határ két oldalán élő állampolgárok munkába járását, mindennapi kapcsolattartását.
A határon átnyúló munkavállalás elsősorban a nyugati határvidéken élőket érintő kérdés, míg a keleti határszakaszon mindkét állam nagyon hasonló foglalkoztatási problémákkal néz szembe. A két állam közös feladata a határtérségek fejlesztése, a munkavállalás megkönnyítése a határok átjárhatóságának biztosításával. A határok átjárhatósága az egészségügyi együttműködések területén is fontos követelmény, ahol két jelentősebb megoldandó probléma merül fel: a mentőautók közlekedésére vonatkozó szabályok összehangolásának kérdése, illetve a határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások finanszírozása egyszerűsítésének szükségessége.
A bizottság tárgyalt a vidékfejlesztésről és a helyi termelők támogatásáról is. A felek álláspontja szerint közösen kell a tradíciókat őrizni, és felhívni a határtérségben élők figyelmét az új uniós forrásokra. Különös figyelmet érdemel a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírni tervezett pályázat, mely a LEADER csoportok nemzetközi kapcsolatainak erősítését hivatott támogatni.
Az évente kétszer ülésező Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság 2004-ben alakult meg. Célja, a helyi és területi önkormányzatok és közigazgatási szevek közötti határmenti együttműködések segítése, az információcsere, a jószomszédi kapcsolatok erősítése, ösztönzése és továbbfejlesztése. A Bizottság Szabó Erika elnöksége alatt elsősorban a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztésének, és az európai területi társulások (ETT-k) alapításának, működtetésének támogatásában ért el jelentős sikereket. A Határon Átívelő Együttműködést Szolgáló Magyar-Szlovák Kormányközi Vegyes Bizottság következő, 16. ülésére várhatóan október közepén kerül sor, Visegrádon.

kormany.hu, Felvidék.ma