35095

Kedden, augusztus 7-én kilenc mérkőzéssel vette kezdetét a Szlovák Kupa 2012/2013-as idényének eseménysorozata. A csapatok az első fordulóban egy-egy mérkőzésen döntöttek a továbbjutásról, döntetlen estén 11-eseket rúgtak.

Rimaszombat – Liptószentmiklós 2:0 (0:0)
Rimaszombat, 252 néző. Vezette: Igor Kozák (Miroslav Benko, Martin Špivák)
Gólszerzők: 1:0 Migaľa (58.), 2:0 Nilaš (73.)
Sárga lap: Migaľa (58.) – Vrabec (86.)
Rimaszombat: Katreniak –Poleť, Mravec , Zvara, Migaľa (Čertík 78.) – Nilaš – Lupták (Vargic 46.), Köböl, P. Ďurica, Siheľský – Nakamura (Gálik 75.)
Jó iramban indult a találkozó, az első két komolyabb helyzetet a hazaiak hagyták ki: a 6. percben Zvara jó helyzetben az üresen tátongó kapu mellé lőtt, majd Siheľský lövését tolta ujjheggyel kapu fölé a vendégek kapusa. Negyedórányi játék után a vendégek is aktívabbak lettek, több támadást is vezettek, kétszer is a kapufáról vágódott vissza a labda a mezőnybe. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de gólt egyik csapatnak sem sikerült szereznie.
Szünet után megváltozott a játék képe, a hazaiak átvetták a játák irányítását, mezőnyfölényben futballoztak, rákényszerítették akaratukat az ellenfélre. A 48. percben szép támadás végén Migaľa egy jól eltalált távoli lövéssel megszerezte a vezetést – 1:0.
A 73. perben növelték előnyüket a hazai kék-fehérek: Ďurica szöglete után Nilaš fejesgóllal állította be a végeredményt. A hátralávő időben már a küzdelem dominált, nagyobb helyzet egyik oldalon sem alakult ki.
A további mérkőzések eredményei: Petržalka –Somorja 3:1, Dolná Ždaňa – Érsekújvár 8:0, Dunajská Lužná – Dubnica 2:2 (5:4 11-esekkel), Moravany – Piešťany 2:1, Vágsellye – Nemšová 0:0 (3:5 11-esekkel), Losonc – Michalovce 0:0 (4:2 11-esekkel), Haniska – Bardejov 1:2
A győztesek továbbjutottak a sorozat második körébe, melynek mérkőzéseire augusztus 28-án és 29-én kerül sor. Ekkor már a Corgoň Ligában szereplő csapatok is pályára lépnek , ezek a mérkőzések is egyfordulósak lesznek.

Csomós Elemér, Felvidék.ma