35034

Az SPP Alapítvány sok száz pályázó küzöl Péder tervét is elfogadta, s augusztus 19-ig lehet szavazni a pályázatokra. Kerületenként az első 10 kapja meg a támogatást.

A péderi pályázat egy gyermektáborról szól, amiben a gyerekek megismerkedhetnek régi mesterségekkel, hagyományokkal. A pályázat része egy kültéri színpad is az iskola mögötti réten. A péderieknek olyan pályázókkal kelle megküzdeniük, mint Kassa, Epesjes, Késmárk… Tehát több tízezres, százezres városokkal kell felvennie a harcot egy 420 lelkes falunak!
“Dávid és a Góliátok harcát vívjuk. Már sikerült a falu lakosságának másfélszeresét összegyűjtenünk, de sajnos ilyen hátránnyal indulva ez kevés. Ezért kérnénk a felvidéki magyar emberek segítségét, hogy szavazzanak interneten keresztül Péder pályázatára, mely elérhető Péder honlapjáról a http://peder.sk/  címen, illetve egyenesen itt: http://www.sppolocne.sk/sk/prihlasene-projekty/detail-projektu/182?1=1®ion=1&order=p_name” – informálta a Felvidék.ma-t Köböl Zoltán. 
Szavazni ingyenesen egy telefonszám megadásával lehet, melyre egy visszigazoló kódot küld a rendszer és ezt kell utólag beírni. Így biztosítva van, hogy egy személy csak egyszer szavazhat, természetesen csak szlovákiai telefonszámot lehet használni.

Korábban hírt adtunk, hogy Komáromban, Somorján és Lekenyén is várják a szavazatokat.

Felvidék.ma