35241

Augusztus 18-án este a Párkányi Művelődési Házban mintegy hétszázan vettek részt az MKP Szent István-napi ünnepségén, melyen Mága Zoltán és barátai közel három órás koncertet adtak. (Képgalériával bővítve)

A hangversenyt Szent István ünnepe alkalmából rendezte meg a Magyar Koalíció Pártja. Szigeti László köszöntőjében hangsúlyozta: minden magyarnak kötelessége, hogy emlékezzen azokra, akik mintegy 1000 évvel ezelőtt azon fáradoztak, hogy erős nemzetté formálják a magyarságot.
Berényi József az MKP elnöke ünnepi beszédében így fogalmazott: István király jó időben jó döntést hozott, s a kor szellemében egy olyan modern államigazgatást hozott létre, melyben nemcsak a magyarok, hanem a Kárpát-medencében élő minden nemzet oltalmat talált. „A magyarságnak megfelelő bölcsességgel és bátorsággal kell újrafogalmaznia önmagát, és megmaradása érdekében nehéz döntéseket is meg kell hoznia, mint ahogy tette ezt István király“ – hangsúlyozta a pártelnök.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bárdos Gyula, MKP országos tanácsának elnöke, valamint Farkas Iván, országos alelnök és a járási elnökség további tagjai.
Az ünnepi hangversenyen olyan ismert zeneművek hangzottak el mint a Monti csárdás, a Cigánymelódiák vagy a Pacsirta, de az Elindultam szép hazámból c. népdal is felcsendült az est során. A hegedűművész és barátainak előadását vastapssal jutalmazta a hallgatóság.
A hegedűszó mellett operett részleteket is hallhatott a közönség Fischl Mónika, az Operettszínház primadonnája és Vadász Dániel előadásában. A művészházaspár a Csárdáskirálynő ismert dallamaival szórakoztatta a nagyérdeműt. Szent István ünnepe alkalmából Vadász Dániel a Hazám, hazám c. áriával búcsúzott a közönségtől.
A gálaest annak a 100 részes koncertsorozatnak a nyolcadik állomása volt, amelyet június közepén indított útjára Mága Zoltán a Budapesti Operettszínház legkiválóbb művészeivel. A missziót a magyar zenei kultúra népszerűsítéséért és ápolásáért hirdették meg. Koncertjeik során kevésbé ismert zeneszerzők művei is szerepelnek repertoárjukban. A Párkányban megtartott hangversenyen Hubay Jenő és Vecsey Ferenc csodálatos hegedűműveit hallhatta a közönség.

Sztruhár Izrael Diána, Felvidék.ma

Képgalériánk itt tekinthető meg.