35443

Berényi József a Kassán rendezett Alkotmánymeneten kötelezettség-vállalásra szólított fel, hogy ne adjuk fel az állampolgársági ügyet sem, mert nem reménytelen. Alább az Alkotmánybíróság épülete előtt elhangzott beszédét idézzük.

Kettős mércét alkalmaz Szlovákia

Eljöttünk ide, mert nem adjuk fel. Eljöttünk ide azért, mert öten többet vállaltak, mint bármelyikünk, s az állam úgy tekint rájuk, mint bűnözőkre. Ezek az emberek nem bűnözők, nem szolgáltak rá arra, hogy az állam eljárjon velük szemben, hogy zaklassa őket. Az állampolgárság felvétele, ráadásul egy szövetségi ország tekintetében normális dolognak kellene lennie ebben az országban. Magyarország Szlovákiával szövetségi viszonyban van. Nemcsak a NATO, az Európa Unió, az Európa Tanács és sorolhatnánk hány nemzetközi szervezet tekintetébe, hanem szövetségi rendszerben van egy jó szomszédsági szerződéssel is. Ha nem vehetjük fel a szomszédos baráti ország állampolgárságát, akkor hogy tekinthet ez az ország szövetségesként Magyarországra? Miért tekint ellenségként saját állampolgáraira ez az ország? Miért tekint minket veszélyességi csoportnak, ahogyan fogalmazott az egyik politikus? Mindezen túl kell lépni, s ezért kellett ide eljönni ma Kassára, hogy kinyilvánítsuk, nem adjuk fel! Normálisnak tartjuk, hogy felvehessük egy másik ország állampolgárságát, normálisnak tartjuk, mert a szlovákok is élhettek ezzel a lehetőséggel és felvehették a szlovák állampolgárságot, akik pl. Békéscsabán élnek 1997 és 2005 között minden megkötés nélkül. Kettős mércét alkalmaz Szlovákia a határon túli szlovákokkal és az itt élő magyarokkal szemben. Ezt nem szabad megengednünk, ez ellen folyamatosan tiltakozni kell, fel kell emelni a hangunkat.

Folytatjuk a küzdelmet, s hagyományt teremtünk

A mai összejövetel rendkívüli. Rendkívüli azért, mert kiléptünk egy magyar többségű város oltalmazó keretei közül. Eljöttünk ide Kassára, s itt nagy-nagy köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki vállalta, hogy ma itt részt vesz.
Sokan kérdezték tőlem, mikor ide érkeztem, vajon elegen leszünk-e? Szinte mindegy, hogy mennyien vagyunk. Elegen vagyunk. Higgyék el, nem azért jöttünk ide, hogy egymást számoljuk, hanem mindegyikünk azért jött ide, hogy a véleményét ezzel kinyilvánítsa, hogy nem adjuk fel. Nem érdekes, hogy hányan vagyunk, az a lényeg, hogy itt vagyunk, Kassán, az Alkotmánybíróság épülete előtt, s kinyilváníthatjuk legitim véleményünket, hogy nem adjuk fel, hogy folytatjuk ezt a küzdelmet, s hagyományt teremtünk. Tavaly Komáromban, idén Kassán. S ha legalább öten vagy hatan lesznek önök közül, s természetesen, ha még itt leszek, akkor én is, jöjjünk el jövőre is valahová, valamilyen helyszínre, s mindegy, hogy hányan leszünk, nyilvánítsuk ki azt, hogy az állampolgárság felvétele legitim, s mi nem adjuk fel ennek az igényét, a lehetőségét, követelni fogjuk, amíg csak élünk.

Feladatunk újra visszaadni az erőt a felvidéki magyarságnak

Valamikor a 1995-96-os években, amikor leváltottak néhány iskolaigazgatót, akkor Dolník Erzsébettel és Szigeti Lászlóval együtt kezdeményeztük az akkori ellenállás mozgalmát, tízezreket sikerült megmozgatni, mert leváltottak néhány iskolaigazgatót. Ma zaklatnak néhány felvidéki magyart állampolgársági ügyben, ma nem tud igazságot szerezni Malina Hedvig magának, és nagyon nehéz megmozgatni a felvidéki magyarságot.
A feladatunk több annál, minthogy ma eljöttünk ide, a feladatunk annál is több, minthogy jövőre is elmenjünk valahová szeptember 1-jén. A feladatunk az, hogy újra visszaadjuk az erőt, a tartást és a hitet a felvidéki magyarságnak, mert óriási szükség van erre.
A 90-es években egy ilyen Malina Hedvig ügyet nem engedett volna meg magának az államhatalom velünk szembe, ma megengedi. Azért engedi meg, mert így néz ki jelen pillanatban Szlovákia, és így nézünk mi is ki egy kicsit. Ezen el kell gondolkodni, és mindannyiunknak kötelezettséget kell vállalni, hogy nem adjuk fel az állampolgársági ügyet sem, s nem hagyjuk, hogy akár egy tagját a közösségünknek zaklasson az állam azért, mert magyarul beszél, vagy azért mert föl akarja venni egy szövetségi állam állampolgárságát.

Igazságunk van, tartsunk ki mellette!

Fogadjuk meg, hogy nem teszünk le ezekről a követelésekről, megőrizzük ezeket a jogokat, mi magunknak, s ha Isten minket úgy segít, akkor egy év múlva újra itt leszünk, ha addig nem rendezi az ország ezt az ügyet.
Higgyék el, nem reménytelen, hogy itt vagyunk. Nem volt reménytelen a spártaiak küzdelme sem, pedig háromszázan voltak a perzsákkal szemben. Ki emlékszik ma a perzsákra? A spártaiakat mindenki üdvözli, s mindenki ünnepli. (Taps)
Győzni tudtak azért, mert velük volt az igazság, velük volt a hit. Valamikor a berlini falat is az értelmiségiek kiskanállal dörzsölték. Megkérdezték tőlük az újságírók, ahogy ma tőlem is megkérdezték: van-e ennek értelme? Azt mondták a németek, van értelme kiskanállal dörzsölni a berlini falat, nem azért mert szét tudják szedni, hanem, mert kinyilvánítják a véleményüket, s előbb utóbb meglesz annak az értelme, ha igazságuk van. Nekünk is igazságunk van, tartsunk ki mellette!

Elhangzott Kassán, 2012. szeptember 1-jén az Alkotmánymeneten
Berényi József az Magyar Koalíció Pártjának elnöke, a kettős állampolgárság intézményét szorgalmazó munkacsoport tagja.

Az Alkotmánymenten készült további felvételeink a Képgalériában tekinthetők meg. 
A megmozduláson elhangzott beszédek, üzenetek videofelvételét a www.televizio.sk  oldalon találják 4 részben.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35412,35397″}