35615

Baráti, kötetlen összejöveteleket szerveznek az MKP pozsonyi székházában (Čajakova 8.) a Pro Futuro Hungarica polgári társulás szervezésében, melyek házigazdája Csáky Pál felvidéki magyar politikus-író lesz.

Az előzetes program szerint október 11-én, csütörtökön (18 óra) a “Jövőnk: megmaradunk vagy eltűnünk? / Milyen lesz Európa képe ötven év múlva?” címmel tartanak beszélgetést Glatz Ferenccel akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökével, korábbi miniszterrel.
Október 26-án, pénteken, 17 órától a “Deformál a kisebbségi lét? / Lehet egy kisebbségi polgár lelkileg teljesen egészséges?” című beszélgetés vendége lesz Bordás Sándor pszichológus, egyetemi oktató.
November 15-én, csütörtök, 17 órától “Erkölcs és megmaradás / A hit és az egyházak szerepe megmaradásunkban” rendezvény vendége Somogyi Alfréd református lelkész.
November 29., csütörtök, 17 órától kerül sorra a “Magyar vagyok” c. irodalmi est. Meghívott vendégek: Mécs Károly, Jászai Mari-díjas, érdemes- és kiváló művész és felesége, Dr. Bujdosó Györgyi genetikus.
December 13., csütörtök, 17 órakor Barcsay Jenő kiállításának megnyitója lesz programon.

“2013-ban is folytatjuk a rendezvénysorozatot. Januárban Grigorij Mesežnikovval, februárban egy evangélikus lelkésszel, márciusban Gyurgyík László szociológussal, áprilisban pedig egy katolikus pappal folytatódik a sorozat. Májusban egy kerekasztal-beszélgetéssel zárjuk az évadot. Mindenkit szeretettel várunk!” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Csáky Pál, a Pro Futiura PT elnöke. A polgári társulás 2010-ben alakult meg, Vásárúton. Tevékenységi területe főleg olyan szakmai fórumok, rendezvények szervezésére irányul, amelyek az emberi jogok védelmére és a magyarok által lakott régiók fejlődésére irányulnak.

FN, Felvidék.ma