35470

Szeptember 20-án éhségsztrájkba kezdenek a pozsonyi kormányhivatal épülete előtt a romák – jelentette be a Szlovákiai Roma Unió elnöke, František Tanko.

Az elégedetlenkedő romák így akarják elérni, hogy a kormány figyeljen fel a rossz életkörülményekre és alacsony életszínvonalukra. Eredetileg 10-én akartak tiltakozni, ám nem tudták annak a mintegy 2500 polgárnak a Pozsonyba való utazását megszervezni, akik jelezték, részt vennének ezen a tiltakozó megmozduláson.
Tanko szerdai sajtótájékoztatóján néhány konkrét követelményt is felsorolt, amelyeket igényként megfogalmaztak a kormány irányába. Elsősorban munkahelyeket akarnak a krízisrégiókban, melyek főleg az ország keleti részében vannak. Javasolják, hogy növeljék a romaügyi kormánybiztos, Miroslav Pollák hatásköreit. Úgy vélik, személycserére nincs szükség ezen a poszton. “Minden kormány perspektívát akar teremteni a romák számára, de kérdem, hogy melyik kormány ült le velük tárgyalni?” – figyelmeztetett Tanko. Májusban találkozót kértek Robert Fico miniszterelnöktől, Ján Richter szociális- és családügyi minisztertől és Dušan Čaplovič oktatásügyi minisztertől, ám a mai napig nem kaptak tőlük választ. “Sértő, hogy fél órát sem találtak ránk” – mondta a romák vezetője. Mint mondta, készek addig folytatni az éhségsztrájkot, míg a miniszterelnök nem fogadja őket.

Felvidék.ma, FN