magyar-igen

Ezt a látszólag egyszerű kérdést kellene megválaszolni. A válaszadás két alapvetően különböző indíttatásból születhet. Érzelmi alapon, vagy értelmi alapon. A csekély egy betűnyi eltérés alapvető ellentmondások oka lehet:

Érzelmi alapon hozott döntésekről kívülállóként nincs semmiféle minősítési alapunk. Legfeljebb érzelmi alapon mondhatunk véleményt. Tehát, ha valaki azt mondja: Én magyar vagyok, akkor én kívülállóként csupán azt mondhatom: Igen én is úgy érzem, hogy te magyar vagy, vagy mondhatom ennek ellenkezőjét is, amitől egyik esetben sem változik az eredeti megállapítás értéke, tehát a nyilatkozatot tevő ugyanúgy magyar marad, akár egyetértek ezzel, akár sem. Ilyen esetekben valaki nemzetisége fölött nincs vitának helye. Ugyanúgy egyenes következménye ennek a rendszernek a bizonytalanság. Miért? Egyszerűen azért, mert az érzelmek alapvető tulajdonsága a változás, ami persze nem zárja ki a változatlanságot sem. Tehát, ha valaki tegnap úgy nyilatkozott, hogy ő magyarnak érzi magát, s mára nála ez az érzés megváltozik, akkor azt ugyanúgy csak elfogadni lehet, bár lehetnek eltérő érzelmei a kívülállóknak az ilyen kijelentések hallatán.
Az értelmi alapon való döntéshozatal alapvetően más. Gondolkodásunk ok- okozat alapon működik, miközben a logika eszközeit alkalmazzuk. A logika egyik alapkövetelménye, hogy egy állításról el lehessen dönteni, hogy az igaz vagy hamis, tehát nem igaz. Az eredeti kérdésre kivetítve ez azt jelenti, hogy, ha én, vagy bárki valakiről azt mondja, hogy magyar, akkor az csak igaz lehet, vagy nem. Ám, ha egyszer el lehetett dönteni, hogy igaz-e vagy sem, akkor ezt a döntést ugyan mérlegelni lehet, de a jól meghozott döntést mérlegelheti bárki a végén ugyanolyan döntést fog hozni, mint az eredeti volt. Tehát, ha egyszer értelmi alapon valaki rólam azt a döntést hozta, hogy magyar vagyok s jól mérlegelt, akkor akárki mérlegelhet utána, csak ugyanolyan eredményre juthat. Ezt szokták az ellenőrizhetőség, vagy bizonyíthatóság elvének nevezni. Ebben benne van az ítélethozó érzelmeinek, mint döntési alapnak a teljes kizárása is. Ebben a rendszerben, ha egyszer valakiről az a döntés született, hogy ő magyar, akkor ez a döntés csak akkor változhat meg, ha változtatunk a viszonyítási alapokon. Tehát ennek a rendszernek van egyfajta időben és térben zajló építkezése, ám az elsővel szemben van egy nagyon jelentős állandósága. Ennek az értelmi rendszernek alapvető problémája az alapigazságok kialakítása. Míg az első rendszerben ilyesmire nincs szükség, ami igen nagy előnye annak a rendszernek, addig az értelmi rendszerek alapvető problémája az alapigazságok kimondása. Míg az elsőben tett kijelentések ellenőrzésére nincs mód, addig a másodikban ez alapvető, jellemző és egyúttal követelmény is.
Alapvető kérdés a második rendszerben az illetőség megválaszolása, vagyis annak, hogy kinek van joga beleszólni az alapigazságok kialakításába, s kinek nincs. További probléma az egész rendszer mechanizmusa, belső felépítése. Itt megint csak az alapigazságokra vonatkozó mechanizmusok az érdekesek és fontosak. További fontos kérdés ebben a rendszerben az adatok megőrzése, az archiválás, ezzel összefügg valamiféle intézményi rendszer szükségessége, illetve a rendfenntartás és ítélkezés rendszere, ami feltétlenül hozzátartozik ehhez a rendszerhez, hisz, ha egyszer valakinek jogában áll rólam ítéletet mondani, akkor nekem is lehetőséget kell kapnom az eltérő véleményem bizonyítására.
Tehát látható, hogy az első rendszer szinte teljesen igénytelen, míg a második tele van súlyos problémákkal. Nyilvánvaló ezért, hogy az a kényelmes, ha azt mondjuk, mindenki döntse el magáról, hogy magyar-e vagy sem, nem kellenek hozzá alapigazságok, nem kell hozzá semmiféle elv, mechanizmus, rendszer, sem intézmény. Míg a másik rendszer tele van egy rakás feltétellel, ám cserében kínál egyfajta ellenőrizhetőséget, állandóságot és megbízhatóságot, addig ennek majdnem az ellenkezője, vagy hiánya jellemzi az elsőt.
Elképzelhető még egy kettős rendszer, aminek következtében lehetnének ++, +-, -+, és – besorolású magyarok. Szerintem ma a szlovákiai magyarság ennek a kettős rendszernek a legrosszabb változatát működteti, amikor a második rendszerben nincs egyetlen alapfeltétel sem teljesítve, mégis ennek alapján igyekszenek sokan ítélkezni az első rendszerben hozott döntésekről. Ezenközben nem lehet meglepődni azon, ha valaki azt mondja, hogy én ebből nem kérek.
Ennek a kettős rendszernek talán a legrosszabb verziója, amikor valaki érzelmi alapon kialakít magának egy második típusú rendszert s ebben ítélkezik mások felett. Az ilyen véleményeknek egyetlen pozitívuma, hogy belássuk az ilyesfajta ítélkezés tarthatatlanságát, valamint a „tiszta” második rendszer kialakításának szükségességét, még akkor is, ha ezt a folyamatot valaki ellenünk próbálja meg kihasználni.
Vehetjük ennek a rendszernek a minősítésének, hogy annyian úgy döntöttek népszámláláskor, hogy nem kívánnak döntést hozni ez ügyben. Tehát a végső konklúzió: tetszik-e vagy sem, mégis létre kellene hozni a második típusú rendszert is, ám ehhez ember is kellene nem csak gatya, mint azt felénk mondani szokták, ha nehéz feladatok megoldása került terítékre. Tehát az első kérdés: Hol van/vannak a második rendszer emberei? Vannak-e egyáltalán, s ha vannak, akarnak-e viaskodni ezzel a feladattal?

Varga Lajos, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”35379,35271,35235,35126,35060″}