35548

Szlovákia lakosai külföldi útjaik során Csehországot követően Magyarországra utaznak a leggyakrabban.

A Magyar Turizmus Zrt. (MT) megbízásából a TNS Slovakia végzett online felmérést. Szlovákiából a rokon- és barátlátogatások mellett főleg bevásárlás céljából érkeznek látogatók, de a gyógy- és wellnessutazások, a vízparti üdülések és a városlátogatások is kedveltek. A szlovákiai látogatók utazás előtti tájékozódásában az ismerősök mellett az internet jelenti a legfontosabb információforrást. A szállásfoglalást többnyire közvetlenül a szolgáltatónál, vagy az utazási portálokon keresztül intézik, míg az utazási irodák szerepe a foglalásnál nem jelentős.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint mind a vendégforgalom, mind a szlovákiai turisták költése növekedést mutat. 2011-ben a vendégéjszakák száma 2010-hez képest 26,4 százalékkal, a válság előtti utolsó évhez, 2007-hez képest pedig 78,8 százalékkal nőtt. Tavaly összesen 236 ezer éjt töltöttek el magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken a szlovák turisták. Emellett az utazások jellegéből adódóan a látogatók jelentős része rokonoknál, barátoknál, magánszálláshelyen száll meg.
A Szlovákiából Magyarországra látogatók összesen közel 79 milliárd forintot költöttek 2011-ben, ez 116 százalékos növekedés 2007-hez képest. Ebből a vásárlási motivációval érkezők költése csaknem 55 milliárd forint volt, amely az öt évvel korábbi összeg háromszorosa. A turisztikai céllal érkezők magyarországi kiadásai öt év alatt 61,7 százalékkal 15,7 milliárd forintra nőttek, 2007-hez képest pedig 84,2 százalékos a növekedés.

Magyar Turizmus Zrt, Felvidék.ma