visegradi-negyek02

 A V4 tagországok közül a lista ötödik helyén lévő Magyarország gazdasága a legnyitottabb, Szlovákia a hatodik, Csehország a tízedik, Lengyelország pedig a tizennyolcadik. 

Szlovákia az Európai Unió hatodik legnyitottabb gazdasága, és ez áll az elmúlt tíz év során tapasztalt gyors gazdasági fejlődés, illetve a válság hatására bekövetkezett jelentős visszaesés hátterében is – állapítja meg a Postová banka elemzése.
“Szlovákia gazdaságának ilyen nagymértékű nyitottsága pozitívumokat éppúgy magában hordoz, mint a negatív hozadékok lehetőségét” – állapítja meg az elemzés, utalva arra, hogy míg a szlovák gazdaság fejlődésének üteme 2007-ben még rekordszinten volt és meghaladta a tíz százalékot, 2008-ban már recesszióba esett vissza.
Eva Sadovská a Postová banka elemzője szerint a nyitottság az egyik oka az ország gyors gazdasági felfutásának, de egyidejűleg annak is, hogy a külföldi kereslet – a válság okozta – csökkenése térdre kényszerítheti az ország gazdaságát. Rámutat: a lengyel gazdaság alacsonyabb mértékű nyitottsága, belső piacának nagysága tette lehetővé, hogy Lengyelország a válság időszakában is ki tudta kerülni gazdaságának recesszióba csúszását.
Az elemzés az Eurostat adataira hivatkozva azt írta Szlovákia exportja 2011-ben a szlovák GDP 89 százalékát tette ki, míg az import a bruttó nemzeti termék 87 százalékát. Ennek alapján a szlovák gazdaság nyitottsági indexe az ország GDP-jének függvényében 176 százalék volt, amivel Szlovákia a legnyitottabb uniós gazdaságok közé tartozik.
Az uniós listán Luxemburg a leginkább, Görögország pedig a legkevésbé nyitott gazdaság az EU-ban. A besorolás szerint a visegrádi négyes mindegyikének gazdasága nyitottabb mint az Európai Unióé együttesen, vagy mint az eurózóna átlaga. Az átlag fölé az EU legnagyobb gazdaságai közül egyedül Németország került.

MTI-Pozsony, Felvidék.ma