35665

A tőle elvárható lendületes, gólerős játékkal, stabil védekezéssel rukkolt elő Nagymihály csapata ellen az FTC. A továbbjutás szinte biztos, hiszen 40:26-ra győztek a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének első mérkőzésén.

A szombati dabasi visszavágó a 14 gólos előny birtokában nem több, mint formalitás. Elek Gábor és együttese készülhet a csoportkörre.

„Magyar örömmámor Nagymihályban. Óriási magyar bíztatással, rendbontás nélkül zajlott le a Nagymihály-Fradi BL selejtező. A mintegy kétszáz felvidéki és anyaországbeli Fradi drukker a Nagykaposi Magyar Közösségi Háznál találkozott délután. A bográcsgulyás után, melyet az Ung-vidéki szurkolók főztek, fegyelmezetten, rendbontás nélkül mentek Nagymihályba. Igazi hazai pályát biztosítottak a Fradi lányoknak, akik ezt meghálálva fölényes, 40:26-os győzelmet arattak.” – tájékoztatta a helyszínről Gabri Rudolf a Felvidék.mát.

Iuventa Michalovce (szlovák) – FTC-Rail Cargo Hungaria 26–40 (10–15)

Hangulatjelentés a nagymihályi csarnokból videóval – itt.

1. félidő

1–5. perc A házigazdáké volt az első támadás lehetősége, amelyet a második próbálkozásra gólra váltottak. A vendégek ziccert hibáztak, majd Tomori Zsuzsanna átlövése a kapufát súrolta, mielőtt két és fél perc elteltével Szucsánszki Zita közbe lőtte a falat, és egyenlített. Jól zárt a ferencvárosi fal, támadásban viszont kapkodtak, így hiába volt hely, kimaradtak a helyzetek, mígnem Tomori egy gyors támadás végén középen gólt érően tört be (1–2).

6–10. perc Tomori és Vérten Orsolya gólja közé Pastrovics Melinda bravúrja fért bele a kapuban, elléptek a vendégek. A házigazdák szépítettek ugyan, de az emberelőnyhöz jutó FTC néggyel elhúzott, jött is a szlovák időkérés. Igen hamar. A vendégtábornak nagyon tetszett a mérkőzés, zúgott az „Itthon vagyunk, itthon vagyunk!”, és temérdek ferencvárosi rigmus. Volt ok a korai ünnepre… (2–6).

11–15. perc Pastrovics újabb bravúrja vezette fel ezt az etapot – kapufa után hárított szélső ziccert –, majd Nerea Pena érvényesítette a büntetőt. Stabil védekezésére alapozott az FTC, támadásban pedig a belső emberek sokat és gyorsan változtatták a helyüket. Utóbbi néha tanácstalansághoz, egymás meg nem értéséhez vezetett, viszont a ziccerek nagyon ültek. És Pena a második hetesét is értékesítette (3–9).

16–20. perc Pastrovics védési hatékonysága már negyven százalék fölött járt, és végre beállóból is eredményes volt a vendégcsapat – Cifra Anita révén –, amely hosszú idő után kapott gólt. Viszont a házigazdák büntetőt is hibáztak, igaz, közben emberhátrányban is tartani tudták a féket picit behúzó vendégeket (4–11).

21–25. perc Két gyors góllal lopakodtak közelebb a szlovákok, így a 3–0-ra duzzadó hazai roham elég is volt Elek Gábornak, hogy időt kérjen, és rendezze a sorokat. „Ne essünk már szét fejben!”, jött az edzői ukáz. A házigazdák betörésből, Tomori átlövésből volt eredményes, játékban viszont a korábbi nagy különbség eltűnt a két együttes között (8–15).

26–30. perc Sorozatos cserékkel próbálta frissíteni a sorokat Elek Gábor, ami csak részben vezetett eredményre, viszont a hazai védekezés felpörgött, és kapusuk, Ingrid Kudrocová is hozta a védéseket, így befagyott az eredmény. Az utolsó percben a visszafutó Szucsánszkit állították ki két percre, majd büntetőt értékesítettek a szlovákok (10–15).

Az FTC magabiztosan kezdett, és stabil védekezésére építve, gyors, könnyű gólokkal elhúzott (8–2). A szlovákok annak köszönhetően éledtek, hogy a vendégek biztos vezetésük tudatában picit visszavettek a tempóból és a koncentrációból is. A félidő után viszont így is megállapíthattuk: a Michalovce kevésbé, saját magára viszont annál inkább tűnt veszélyesnek az FTC, de az erőviszonyok a továbbjutást illetően máris világosan kirajzolódtak.

2. félidő

31–35. perc Kihagyott ferencvárosi támadással indult a második félidő, Vérten combját viszont jegelni kellett, így a szélső csak a kispadról nézte a társakat. És a játékrész első gólját, egy szlovák hetest. Felállt falakat próbáltak meg feltörni a felek – a házigazdák emberhátrányból is –, Pena akció után büntetőből is eredményes volt, majd Szamoránsky Piroska váltott gólra egy príma bejátszást beállóból, a rajt ezúttal is a ferencvárosiaknak sikerült jobban (12–19).

36–40. perc A folytatásban inkább csak lőttek, mintsem töltöttek a felek, nagy volt a kapkodás, a sietség, ebből a masszívabban védekező FTC profitált többet. Szucsánszki ötödik góljával – egy ziccert vágott be a léc alá – lett meg a közte tíz (14–24).

41–45. perc Őrizte lendületét és biztos előnyét a Ferencváros, a szlovák csapat a kedvét és az erejét is kezdte elveszíteni (16–28).

46–50. perc Tetszés szerint szőtte, mert szőhette támadásait az edzője által folyamatosan forgatott FTC, amely már a közönségnek is játszott (19–31).

51–55. perc A szlovákokon mínusz tizenkettőnél az időkérés sem segített, esélyük sem volt a felzárkózásra, pedig már régen nem a vendégek első sorával kellett felvenniük a küzdelmet. Így viszont a fiatalok is megdobhatták a góljaikat a népligetieknél (23–36).

56–60. perc A hajrára bevetésre került a házigazdák harmadik számú kapusa is, a vendégek még a végén is olyan tempóban játszottak és tolták a figurákat, ami a szlovákok számára követhetetlen volt. Elek Gábor viszont éppen a játék lassítását kérte, a hazai időkérés során… Kollégája, Jan Packa viszont ingerült arcát mutatta. A negyvenedik gólt – egyben a meccs utolsó találatát – Kocsis Ágnes szerezte hetesből (26–40).

Nem hagyott nyitott kérdést a játék minden elemében magasan az ellenfele fölé növő Ferencváros abban a tekintetben, hogy párharcban melyik a klasszisokkal jobb csapat, és így melyik lehet ott a csoportkörben.

Nemzetisport.hu, Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/09/35600_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/09/35600_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/09/35600_3.jpg” width=”200″ height=”200″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}